Merényletre készülő jemeni dzsihadistákat vettek őrizetbe

Szaud-Arábia Rijád Fahd király útja
Az őrizetbe vett jemeniek állítólag a szaúdi főváros, Rijád központjában terveztek robbantásos merényleteket.
Vágólapra másolva!
A szaúd-arábiai hatóságok őrizetbe vettek két jemeni származású személyt, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében öngyilkos merényletekre készültek. elkövetni a szaúdi védelmi minisztérium két épületénél - jelentette kedden az SPA szaúdi állami hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az SPA szaúdi állami hírügynökség arról számolt be, hogy a jemeni férfiak a rijadi védelmi minisztériumnál terveztek robbantani.

Az őrizetbe vett jemeniek állítólag a szaúdi főváros, Rijád központjában terveztek robbantásos merényleteket. Forrás: Wikipedia

A hivatalos forrásra hivatkozó jelentés szerint az őrizetbe vételekor két robbanóövet, kilenc kézigránátot, valamint számos lőfegyvert is találtak a jemeni dzsihadistáknál.


A hatóságok letartóztattak két szaúdi állampolgárságú személyt is, de még vizsgálják, hogy kapcsolatba hozhatók-e a jemeni gyanúsítottakkal.