Titkosszolgálati dolgozókat keresnek a török puccs kapcsán

Vágólapra másolva!
Elfogatóparancsot adtak ki kedden Törökországban a nemzeti hírszerzés 45 korábbi alkalmazottja ellen azzal a gyanúval, hogy tagjai a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A hatóságok körözést adtak ki az egykori titkosszolgálati dolgozókkal kapcsolatban álló további 18 ember ellen is, akik szerintük a terrorszervezetnek nyilvánított gülenista mozgalom belső köreihez tartoznak. A MIT érintett alkalmazottait már a puccskísérlet után elbocsátották.

A 21 török tartományra kiterjedő rajtaütések során eddig 9 gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Törökországban a 2016-os hatalomátvételi incidenst követően rendkívüli állapotot vezettek be. A kormány azóta törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot, és több mint 111 ezer állami alkalmazottat menesztett, legalább 32 ezret pedig felfüggesztett állásából. Egy augusztus végi intézkedés a nemzeti hírszerzést Recep Tayyip Erdogan elnöki hivatala alá rendelte, és ennek értelmében a titkosszolgálat vezetője helyett az államfő elnököl majd a MIT koordinációs tanácsának ülésein.

A törökországi tisztogatások nem csak közvetlenül a puccsistákat, de Gülen támogatóit is sújtják. Az Európai Unió több vezető politikusa szerint Erdogan megtorlása túlzó, az államfő hatalmának központosítására használja fel a történteket és ezáltal egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Dzsihadisták őrizetben

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 25 feltételezett tagját vették őrizetbe kedden Isztambulban a török hatóságok - jelentette a török állami hírügynökség. Az előállítottak közül 22-en külföldi állampolgárok, 3-an pedig az Iszlám Állam olyan "magas rangú tagjai", akik merényletekre adtak parancsot.

A rajtaütések során a dzsihadistákhoz köthető iratok és adatok kerültek elő. Törökországban nem ritkák a hasonló razziák. A török igazságügyi minisztérium legutóbbi összesítése alapján az ország börtöneiben az Iszlám Állam mintegy 500 tagját tartják fogva.

Az Iszlám Állam az elmúlt másfél évben számos törökországi terrortámadás elkövetőjeként jelentkezett. Legutóbb szilveszteréjszaka az isztambuli Reina klubban gépkarabéllyal nyitott tüzet az újévet ünneplőkre egy terrorista. Az incidensben 39 ember meghalt, 69 megsebesült.