Börtönre ítélték az amerikai mérnököt, aki orosz álkémnek adott ki információkat

Vágólapra másolva!
Öt év börtönbüntetésre ítélte az az amerikai mérnököt a bíróság a kaliforniai Culver Cityben. A férfi bűne az volt, hogy titkos információkat adott át egy magát orosz kémnek kiadó FBI- ügynöknek.
Vágólapra másolva!

Gregory Allen Justice egy 49 éves mérnök, aki a Boeing Satellite Systemnél dolgozott mielőtt őrizetbe vették. A mérnök beismerte mit követett el és megbánta tettét.

A mérnök nem tagadta, hogy védett adatokat vett el és használt fel a munkáltatójától. Az adatokat végül átadta egy embernek, akiről úgy tudta, hogy az orosz hírszerzéstől van, de valójában a férfi az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik fedett ügynöke volt. A kiszivárogtatásért több ezer dollárt kapott fizetségül.

Az amerikai mérnök azt mondta, azért tette mindezt mert ámulatba ejtették a kémtörténetek. Továbbá az is kiderült a sztori kapcsán, hogy

a férfi felajánlotta az álkémnek, hogy körbe vezeti a munkahelyén, hiszen itt készül minden amerikai katonai űrjármű.

A bizonyítékok azt sugallják, hogy a Justice teljesen amatőr módon lopta el a Boeing Satellite Sstemtől a titkos információkat, ugyanis még csak meg sem kísérelte, hogy eltüntesse a nyomokat.

A hatóságok úgy fogtak gyanút, hogy átvizsgálták a számítógépét, és kiderült, hogy csatlakoztatott hozzá pendrive-ot, amelyen egy műholdprogram részletes műszaki rajzai és tervei voltak, autójában pedig kézzel írott jegyzeteket találtak a San Franciscó-i orosz konzulátus, a washingtoni orosz nagykövetség és orosz katonai attasék címeivel.

Mindennek tetejébe Justice azt mondta "orosz kémkapcsolatának", hogy gyengélkedő felesége kezeltetésére kell neki a pénz, ám banki kivonataiból az derült ki, hogy a kapott összegek nagyrészét kicsalta tőle egy másik nő, akit az interneten ismert meg.