Orrszarvútülök-égetéssel tiltakoztak az orvvadászat ellen

Vágólapra másolva!
Több mint 33 kilogramm orrszarvútülköt égetett el a csehországi Dvur Králové állatkertje, hogy ezzel tiltakozzon az állatok illegális leölése és a világ első legális online orrszarvútülök-árverése ellen, amelyet augusztusban tartottak a Dél-afrikai Köztársaságban.
Vágólapra másolva!

A Prágától 110 kilométerre északkeletre található Dvur Králové-i állatkert munkatársai elpusztult orrszarvúk, az intézmény gondozói által - biztonsági okokból lefűrészelt -, valamint az állatok által letört tülköket semmisítették meg.

Az eddig páncélszekrényben őrzött, 33,5 kilogrammnyi tülök feketepiaci értéke több mint két millió dollár, mintegy 514 millió forint volt.

A felfegyverzett vámtisztek jelenlétében tartott keddi égetést az állatkert több tucatnyi látogatója nézte végig.

A feketepiacon 65 ezer dollárt ér egy kilo orrszarvútülök

A feketepiacon 65 ezer dollárt is megadnak egy kiló orrszarvútülökért Ázsiában, főleg Kínában, ahol az úgynevezett hagyományos orvoslás egyik fő alapanyaga.

A vadorzók mára megtizedelték az Afrikában és egyéb területeken élő populációkat.

A világ orrszarvúállományának 80 százaléka a Dél-afrikai Köztársaságban él.

Az elmúlt években rekordokat döntött a vadorzás az országban, tíz év alatt több mint 7100 állatot öltek le a szarváért.

A jelenleg 19 orrszarvúnak otthont adó Dvur Králové-i állatkert igazgatója, Premysl Rabas szerint a mostani égetéssel egyebek között

az internetes orrszarvútülök-árverése ellen tiltakoztak, amelyet a világon elsőként, augusztus végén rendeztek meg a Dél-afrikai Köztársaságban.


A természetvédők által hevesen vitatott aukción, amelynek engedélyezését bírósági úton kényszerítette ki a világ legnagyobb orrszarvútenyésztője, John Hume, a reméltnél sokkal kevesebben vettek részt, és az eladások is elmaradtak a várakozásoktól.
Szerdára azonban ettől függetlenül újabb árverést terveznek.

- húzta alá Rabas, hozzátéve, hogy az állatkert a jövőben is folytatni fogja a hasonló akciókat.

Az állatkertben 1976 óta 56 orrszarvú született

Richard Leakey, a kenyai vadvédelmi szolgálat vezetője szerint az orrszarvútülök-égetés "az egyik leghatásosabb dolog, amelyet egy ország tehet".

- fogalmazott az elismert paleoantropológus és természetvédő.

A Dvur Králové-i állatkert a főszervezője annak a globális kampánynak, amely a vadon élő orrszarvúk kritikus helyzetére igyekszik felhívni az emberek figyelmét.

A csehországi intézmény a világ egyik legsikeresebb rinocéroszszaporítója, az állatkertben 1976 óta 56 orrszarvú született.