Öten meghaltak Kazahsztánban, amikor elgázoltak egy tevét

Vágólapra másolva!
Négyen a helyszínen szörnyethaltak, amikor az Európát Nyugat-Kínával összekötő országúton egy tevének hajtott és felborult a terepjárójuk.
Vágólapra másolva!

A sivatagok négylábú hajója eddig tisztázatlan körülmények között került az út közepére, amikor arra hajtott a Range Rover dzsip, amit egy 43 éves, Almatiban lakó nő vezetett. Az ütközés következtében a nagy sebességgel haladó jármű többször is megpördült.

A baleset során a gépkocsi vezetője és három utasa a helyszínen meghalt, a negyedik utas pedig a kórházba szállítás után.

Természetesen a teve sem élte túl az ütközést. A gazdáját még keresi a rendőrség.

Néhány napja egy vaddisznó miatt vesztette életét három ember egy balesetben Kijev térségében.. Az országútra kifutó állatot elgázoló személygépkocsi átpördült a másik sávba, ahol egy szembejövő járművel ütközött – emlékeztet a Korreszpondent.