Szijjártó: Kiállunk a magyar érdekekért a határon túl is

PEJCINOVIC BURIC, Marija; Szijjártó Péter
New York, 2017. szeptember 20. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Marija Pejcinovic Buric horvát külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyal az ENSZ Közgyűlése 72. ülésszakán 2017. szeptember 19-én. MTI Fotó: KKM
Vágólapra másolva!
A magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-ben tartott beszédében.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakán vesz részt New Yorkban. A tárcavezető beszédében kifejtette, hogy a magyar külpolitika nem hagyja magára a határon túl élő magyarokat. Mint mondta:

Ugyanakkor csalódást keltőnek nevezte a marosvásárhelyi iskolával kapcsolatban történteket, hiszen „a két ország között az elmúlt időszakban reményre okot adó, pozitív folyamatok indultak meg, és a két ország gazdasági egymásrautaltsága is világos”.

Szijjártó beszélt arról is, hogy a marosvásárhelyi iskola működése kizárólag a román kormány jóindulatán és politikai akaratán múlik.

Többek között ezért sem fogadhatók el a román kormány által előhozott külső tényezőkre hivatkozó magyarázatok.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Marija Pejcinovic Buric horvát külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyal az ENSZ Közgyűlése 72. ülésszakán 2017. szeptember 19-én. MTI Fotó: KKM Forrás: MTI/Kkm

Magyarország továbbra is elvárja Romániától, hogy tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az iskola működhessen.

A magyar kormány addig nem támogatja Románia OECD-tagságát.

Horvátországra is kitért nyilatkozatában a miniszter, miszerint: „egyértelmű és elvi álláspontja van Magyarországnak”. A horvát kormány a Mollal szemben nemzetközi választóbizottsági eljárást indított, melyet elveszített. Ám az ítélet végrehajtása helyett a döntést figyelmen kívül hagyta. Szijjártó megjegyezte,

amíg Horvátország semmibe veszi az ilyen döntéseket, addig a magyar kormány nem tudja támogatni az ország felvételét az OECD-be.

Lehet, hogy újdonságként hat, hogy a magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért, azonban a jövőben ez mindig így lesz, és itt az ideje, hogy ehhez mindenki szokjon hozzá - zárta gondolatait Szijjártó Péter.