Áder János: A vízválság a klímaváltozás előtt jár

2017.09.20. 21:26

A vízválság előbb sújthat bennünket, mint az elhatalmasodó klímaváltozás - hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök a New York-i ENSZ- konferencián.

Áder János a Világbank adatait idézve leszögezte: jelenleg több mint 2 milliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez világszerte, és 4 milliárd azoknak a száma, akiknek szennyvize nincs megfelelő módon kezelve.

"Azt is tudjuk, hogy az ENSZ által meghatározott 17 fenntartható fejlődési cél közül legalább 15 nem valósítható meg megfelelő vízgazdálkodás nélkül" - fogalmazott az államfő.

Hol túl sok, máshol túl kevés esik

Kitért Perura, ahol idén márciusban - hosszú aszály után - annyi eső esett, hogy 150 ezer otthon vált lakhatatlanná. A katasztrófa olyan károkat okozott, hogy a perui GDP 3 százalékának megfelelő összeget kellett a helyreállításra fordítani.

Áder János köztársasági elnök az ENSZ-közgyűlés általános vitáján, mellette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ-nagyköveteForrás: MTI/Bruzák Noémi

Afrikában ugyanakkor éppen az a baj, hogy túl kevés az eső - folytatta. Dél-Szudánban, Etiópiában, és Nigériában például a vízhiány miatt milliók éheznek, pusztulnak az állatok és pusztul a termés is.

Ázsiában Banglades küszködik túl sok vízzel. Májusban Bangladesben olyan mennyiségű eső esett, hogy még a monszunhoz szokott vidéken is sok volt belőle: 2 millió tonna rizs esett az esőzés áldozatul, s nem nehéz belátni ennek költségvetési, gazdasági és egyéb következményeit - mondta Áder János.

Hurrikánok pusztítanak

Ezután az államfő felvételeket mutatott az öt évvel ezelőtti New Yorkról, amelyet akkor a Sandy hurrikán okozta áradás sújtott, és a pár héttel ezelőtti Houstonról, amelyet a Harvey hurrikán tett tönkre. Felhívta a figyelmet, mindkét esetben megelőzhető lett volna a mérhetetlen kár és veszteség.

New Yorkban védművek építésével, amelyek mindössze 200 millió dollárba kerültek volna, míg a hurrikán pusztításai utáni helyreállításra már 20 milliárd dollárt kellett fordítani. Houston is az átgondolatlan városi fejlesztéseket szenvedte meg. Áder János megjegyezte, mindkét tragédiának fontos tanulságai vannak a jövőre nézve. Elsődleges fontosságúnak nevezte az ésszerű urbanizációt.

Áder János beszédet mond a „vízbiztos” világhoz szükséges befektetések finanszírozásárólForrás: MTI/Bruzák Noémi

Beszédében az államfő feltette a kérdést, hogy mit kell tenni az ésszerű vízgazdálkodás érdekében és miképp kellene finanszírozni azt. Kiemelte az öntözés, valamint a vízhálózat korszerűsítésének és az árvízi védekezésnek a fontosságát. Leszögezte: mindegyik feladat komoly strukturális beruházásokat és anyagi forrásokat, korszerű megoldásokat igényel.

A tiszai árvizi védekezés jó példa

Áder János magyar példát hozott a jó árvízi védekezésre. Megemlítette a tizenkét tiszai árvízi szükségtározót, amelyből hat már el is készült. Drága program ez, az adófizetőknek sok pénzébe kerül, de megtérül - hangsúlyozta.

"Szembe kell nézni a vízkérdés finanszírozásával" - mondta a köztársasági elnök. Világszerte 500 milliárd dollárnyi befektetésre lenne szükség évente a vízválság elhárítására - tette hozzá.

"Jó ötletek vannak, azok beruházókra várnak" - mondta, majd három magyar ötletet mutatott be: arzénmentesítő készüléket, napelemes vízszivattyút és konténeres szennyvíztisztítót. "Olyan adományozókra van szükség, akiknek fontosabb a társadalom, mint a gyors anyagi megtérülés" - jelentette ki.

Az államfő Ferenc pápa szavait idézve zárta beszédét: Isten mindig megbocsát, az ember néha megbocsát, a természet azonban soha nem bocsát meg.