A japán miniszterelnök feloszlatja a parlament alsóházát

2017.09.25. 12:52

Abe Sindzó japán miniszterelnök a Liberális Demokrata Párt (LDP) hétfői gyűlésén bejelentette, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen feloszlatja a törvényhozás alsóházát – mondta el az LDP egyik magas rangú tagja.

A japán törvények értelmében az ezt követő negyven napon belül új választásokat kell tartani. Kormányzati források szerint a kampányidőszak október 10-én kezdődhet, az előrehozott választásra pedig 22-én kerülhet sor.

Abe Sindzó japán miniszterelnök súlyos fenyegetettségről beszélt

Forrás: AFP/Toru Yamanaka

A kormányfő hétfőn sajtótájékoztatót tartott, amelyen hivatalosan is bejelentette döntését.
Abe alig két héttel ezelőtt még tagadta, hogy a kétkamarás japán törvényhozás nagyobb erőt képviselő alsóházának feloszlatására készül.

Az alsóház képviselői csütörtökön három hónapos nyári szünetről térnek vissza.

A miniszterelnök, aki egyben a kormányzó konzervatív LDP vezetője is, így akar széles körű támogatottságot szerezni a növekvő észak-koreai fenyegetés miatt átalakításra szoruló biztonságpolitikájának, valamint új jóléti intézkedéseinek.

A Nikkei című japán üzleti napilap hétvégi felmérése alapján a megkérdezettek 56 százaléka alkalmatlannak tartja az időpontot az előrehozott választásra, míg 28 százalék ellenkező véleményt képvisel.

Ellenzéki pártok is bírálták a Abe Sindzó döntését, azzal érvelve, hogy semmi sem indokolja az alsóház idő előtti feloszlatását. A képviselők mandátuma 2018 decemberében járna le. Bírálók szerint a képviselőház feloszlatására valójában azért kerül sor, mert az országgyűlésben egyre sűrűbben támadták a miniszterelnököt nepotista intézkedései és botrányai miatt.

"A miniszterelnök szeretne hivatalban maradni a 2020-as olimpiai játékokig, és szeretne abban a helyzetben lenni, hogy még ugyanabban az évben módosíthassa az alkotmányt" – vélekedett Abe lépéséről Jora Maszao helyi politikai újságíró.

Japán alkotmányát a második világháború után, az ország amerikai megszállása idején amerikai segítséggel és jóváhagyással szövegezték; 1947-ben lépett életbe, és azóta nem módosították.
Az ellenzéki pártok a Demokrata Párt vezetésével azt fontolgatják, hogy egységbe tömörülnek az LDP-vel szemben. Koike Juriko tokiói kormányzó bejelentette: Remény (Kibo) néven új pártot hoz létre. Koike tömörülése várhatólag többeket vonz majd a teljes politikai palettáról. A kormányzó szeretne országszerte jelölteket állítani a választásra.