Kaczynski: Lengyelországnak ki kell bírnia az uniós nyomást

2017.09.25. 12:23

Lengyelországnak ki kell bírnia az uniós nyomást, máskülönben az EU peremére szorul – mondta egy hétfőn megjelent interjúban Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke, aki szerint Varsó soha nem mond le a német háborús kártérítéssel kapcsolatos igényéről.

Kaczynskinál a Sieci Prawdy (korábban WSieci) lengyel konzervatív hetilap többek között aziránt érdeklődött, mit kezd Lengyelország azzal, hogy az Európai Bíróság elutasította Budapest és Pozsony kvótakeresetét, amelyet Varsó is támogatott.

A politikus "nehéznek" minősítette a bírósági döntés nyomán fennálló helyzetet. Egyúttal egyértelműnek nevezte, hogy "a teljes függetlenség, egyenjogúság kiharcolása", az európai központ gazdasági utolérése érdekében Varsónak "ki kell bírnia a nyomást, sőt, ennél élesebb lépéseket is".

A vasárnapi német választások előtt rögzített interjúban Kaczynski azt nevezte a berlini politikára vonatkozó legfontosabb kérdésnek, hogy Angela Merkel kancellár beleegyezik-e az euróövezet további integrációjába, "vagyis más országok pénzelésébe".

Jaroslaw KaczynskiForrás: AFP/NurPhoto/Mateusz Wlodarczyk/NurPhoto/Mateusz Wlodarczyk

Merkel "természetesen nem szeretne fizetni, és sokáig ehhez tartotta magát" - mutatott rá a lengyel politikus, kifejtve: nem világos, mit tesz a kancellár, ha az euróövezeti integráció elutasítása Berlin részéről a közös valuta csődjét jelentené. "Ma ez valódi fenyegetésnek tűnik, így Merkel valószínűleg már akar fizetni" – vélekedett Kaczynski.

Arra a kérdésre válaszolva, mit tesz Varsó az euróövezeti integráció folytatása – vagyis a kétsebességes Európa koncepciójának megvalósítása – esetében, azt felelte: az ilyen egységesítéshez az uniós alapszerződések módosítására volna szükség.

"Angela Merkel talán úgy gondolja, hogy Lengyelország megijed a szankciókkal járó hetes cikktől, és ezért engedékeny lesz az alapszerződések módosításakor " – jelentette ki a Varsó ellen indított uniós jogállamisági eljárásra, illetve az EU-ról szóló szerződés hetedik cikkére utalva. Ez utóbbi alkalmazása akár az uniós szavazati jogok felfüggesztését is eredményezheti.

A hetes cikkének alkalmazásához az uniós tagállamok egyhangú jóváhagyása szükséges, miközben – mint mondta – "több állam is" ellenezni fogja ezt.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy Lengyelország semmiképpen sem egyezik-e bele a kétsebességes Európa létrejöttét célzó módosításokba az alapszerződésekben, Kaczynski elmondta: mindez csak előzetes értékelés. "Egy azonban biztos: az euró bevezetése ma jelentősen lenyomná a gazdaságunkat."

Kaczynski szerint a lengyel szejm szeptember elején közzétett elemzése szerint Varsó továbbá is jogosult a második világháborús veszteségekért járó német kárpótlásra. Nincs semmi jogi alapja annak, hogy Berlin elutasítsa a lengyel igényt.

"Következetesen kell eljárnunk, fázisokra bontva az akciót" – mondta. Jelenleg az eljárás "parlamenti szakasza" zajlik, "vagyis még nem a lengyel állam hivatalos igénylésévél" van dolgunk. A folyamat folytatódni fog, Varsó "semmiképp sem szándékozik lemondani róla."

Egyes lengyel kommentátorok szerint az esetleges német kárpótlás érvként használható, amennyiben az Európai Unió például a hetes cikk beindításával, illetve az uniós alapok korlátozásával fenyegetné meg komolyabban Varsót.