Magyarellenes beszólások miatt megbüntettek két román tévét

Vágólapra másolva!
A két román hírtelevíziót a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelentette fel magyarellenesség miatt.
Vágólapra másolva!

A Realitatea TV-t 85 ezer lejre, vagyis átszámítva 5 millió 780 ezer forintra, a B1 hírtelevíziót 20 ezer lejre, vagyis 1 millió 360 ezer forintra bírságolták, mert

megsértettek egy törvényt és egy szabályzatot,

amelyek a pártatlan, a kiegyensúlyozott és a jóhiszemű tájékoztatás kötelezettségét írják elő.

Akkor sugároztak magyarellenes megnyilvánulásokat tartalmazó hír és beszélgető műsorokat, amikor az RMDSZ június közepén tárgyalásokat folytatott a román Szociáldemokrata Párttal szövetség esetleges kormányba lépésének feltételeiről.

Az RMDSZ vezetői szerint a média által gerjesztett magyarellenes hangulat nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a PSD végül visszalépett a tárgyalásoktól, és nem vállalta azoknak a törvényeknek az elfogadását, amelyek egyebek mellett bővítették volna az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban a nemzeti kisebbségek számára, illetve

a március 15. hivatalos ünneppé vált volna Romániában.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: a manipuláció és a nacionalista propaganda magasiskoláját művelte a média, amely mélyen

sértette a magyar közösséget,

ezért kértek jogorvoslatot.

Az RMDSZ akkor feljelentést tett a diszkriminációellenes tanácsnál Traian Basescu volt román elnök ellen is, aki támadta a magyarság ünnepét, március 15-ét. Basescu egyebek mellett kijelentette, a romániai magyarokat "senki nem akadályozza meg, hogy Budapesten ünnepeljenek, ahol ingyen kapnak enni és inni". Ebben az ügyben a diszkriminációellenes tanács még nem hozott döntést.