Répának nézte a szamár a McLarent, beleharapott

szamár
United States, North Carolina, Valle Crucis, donkeys
Vágólapra másolva!
A szamár gazdájának kell megfizetnie a luxus sportautóban okozott kárt - döntött csütörtökön az illetékes német bíróság.
Vágólapra másolva!

A giesseni bíróság szóvivője szerint a bíróságot az autó tulajdonosa meggyőzte arról, hogy a szamár

kétszer beleharapott az autóba

még 2016 szeptemberében és mintegy 5800 eurónyi, vagyis átszámítva 1,8 millió forintnyi kárt okozott.

A javítás költségeit még maga fizette ki, de bíróság elé citálta a szamár gazdáját, mivel a biztosító, csak a kár felét volt hajlandó megfizetni.

Éhes szamár McLaren Spiderrel álmodik Forrás: hemis.fr/BIBIKOW Walter / Hemis.fr/Bibikow Walter / Hemis.Fr

Az eset akkor történt, amikor az autó tulajdonosa orvoshoz meg. Meg akart fordulni egy mezőnél, és amikor tolatni kezdett, nem vette észre a szamarat. Az állat az autóhoz rohant és kétszer beleharapott a hátsó részébe.

A rendőrök arról beszéltek, hogy a szamár valószínűleg összetéveszthette a sportkocsit egy óriás répával.