Egy román őrhajó ismét migránsokat mentett az Égei-tengeren

Vágólapra másolva!
Több mint 50 ázsiai bevándorlót mentett meg az Égei-tengeren a román parti őrség őrhajója, amely az európai uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex megbízásából teljesít szolgálatot - közölte pénteken a román határrendészet.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi mentőakcióra szerdán volt szükség, amikor a MAI 1104-es jelzésű román őrhajót egy kisméretű motoros gumicsónakhoz riasztották a görög felségvizeken.

A csónakban 52 ember - 23 férfi, 10 nő és 19 gyerek - zsúfolódott össze,

akik állításuk szerint Szíriából, Iránból és Afganisztánból indultak útnak, hogy eljussanak az Európai Unióba.

Mivel a bevándorlók közvetlen életveszélyben voltak, és csónakjuk bármikor elsüllyedhetett volna, a román hajó felvette őket fedélzetére, majd néhány óra múlva biztonságban partra tette őket Híosz szigetén, hogy a görög hatóságok a bevándorlókkal kapcsolatos eljárásokat (egészségügyi ellátás, azonosítás, nyilvántartásba vétel, ujjlenyomatvétel) - elvégezhessék.

Év eleje óta a román parti őrség egymást váltó őrhajói

eddig több mint 1100 életveszélyben lévő bevándorlót mentettek meg

az Égei-tengeren a Frontex Poseidon-2017 nevű nemzetközi missziója keretében.