Fejenként 2400 eurót fizettek az útért a migránsok

2017.10.01. 06:24

Nyolc embercsempészt vettek őrizetbe, akik 38 migránst csempésztek be Törökországból a szomszédos Görögországba a szárazföldi határon keresztül - közölte a görög rendőrség.

Az őrizetve vételek egy nappal korábban történtek Görögország északi részén, négy különböző helyszínen.

A legnagyobb migránscsoport tíz vietnamiból, két irakiból és két pakisztániból állt. Őket két moldovai és egy román csempészte be az országba. A menekülteket egy járműbe zsúfolták be, míg két embercsempész egy másik járművel előttük haladva próbálta felderíteni a rendőrségi útakadályokat.

Tíz szíriait és szomáliait egy bolgár sofőr csempészett be Görögországba. A vezető a rendőrségen elmondta, hogy fejenként 2400 eurót (mintegy hétszázhúszezer forintot) fizettek neki, hogy Közép-Európába szállítsa őket. További hét irakit, öt afgánt és két pakisztánit is az országba szállítottak az embercsempészek. A rendőrség szerint mindennaposak az ilyen esetek.