Megint hírek nélkül maradt Görögország

Vágólapra másolva!
Egy héten belül immár másodszorra maradtak hírek nélkül a görög rádió- és televízióadók, mert az újságírók kedden újra sztrájkba léptek.
Vágólapra másolva!

Az újságírók – az ANA-MPA görög közszolgálati hírügynökség munkatársait is beleértve – kedd hajnali öttől szerda hajnali ötig nem dolgoznak.

Legutóbb szeptember 26-án volt hasonló, egynapos akció.

A szerkesztők azt követelik a hatóságoktól, hogy tegyenek valamit veszteséges egészségpénztáruk megmentéséért és a munkanélküliek magas számának csökkentéséért. Emellett

tiltakoznak a részmunkaidő elterjedése, valamint a bérek és tiszteletdíjak késedelmes kifizetése ellen

– közölte a legnagyobb görög újságírói szakszervezet (ESIEA).

A 2009 óta tartó görög pénzügyi válság miatt több helyi lapot fel kellett számolni. Emellett számos újságot eladtak, munkatársaik számát pedig csökkentették.

Kedden az összes görög tévécsatornán játék- és dokumentumfilmeket sugároznak. Hírműsorok egyáltalán nem kerülnek adásba. Az információéhes állampolgárok a ciprusi görög adókon, az idegen nyelvű csatornákon és hírportálokon, illetve kisebb görög híroldalakon tájékozódhatnak. A sztrájk miatt szerdán nem jelennek meg nyomtatott sajtótermékek sem.