A kameruni hadsereg tagadja, hogy tüntetőkkel végeztek volna

Vágólapra másolva!
Kameruni tisztségviselők csütörtökön tagadták egy jogvédő csoport értesülését, amely szerint a biztonsági erők legalább száz emberrel végeztek hétvégi kormányellenes tüntetéseken.
Vágólapra másolva!

Korábban 17 tiltakozó haláláról érkeztek információk.

Kamerun két angol nyelvű térségében zavargások törtek ki vasárnap, miután a területek október 1-jén kikiáltották függetlenségüket az ország többi, főként francia nyelvű részétől.

A tüntetők leszaggatták a kameruni lobogót a középületekről, és leendő államuk zászlaját tűzték a helyére.

A kameruni kormány csütörtökön tagadta a közép-afrikai jogsértéseket vizsgáló, REDHAC nevű civil szervezet értesüléseit. Didier Badjeck katonai szóvivő a dpa német hírügynökségnek elmondta: tíz halálos áldozatról tudnak.

A REDHAC keddi közleményében azt írta: "Legalább száz tüntetővel végeztek a biztonsági erők lövedékei, vagy az általuk bevetett, hatalmas mennyiségű könnygáz."

A szervezet 38 azonosított áldozat nevét is közölte.

Az egykor francia gyarmatnak számító Kamerun angolul beszélő lakosai régóta panaszkodnak arra, hogy másodrendű állampolgároknak érzik magukat hazájukban, és kevesebb kormányzati támogatáshoz tudnak hozzáférni.