A katalán kormány közzétette a hivatalos végeredményt

Katalán
Barcelona, 2017. szeptember 11. Az ANC által közreadott képen a Katalán Nemzetgyűlésen résztvevők visznek egy „A referendum demokrácia” feliratú transzparenst Katalónia zászlaja mellett a katalán függetlenség napi felvonuláson Barcelonában 2017. szeptember 11-én, öt nappal azt követően, hogy Carles Puigdemont katalán elnök aláírta a Spanyolországtól való elszakadásról szóló katalán függetlenségi népszavazást kiírását engedélyező dokumentumot. A referendum október 1-jén lesz. (MTI/EPA/ANC/Roser Vilallonga)
Vágólapra másolva!
A katalán kormány közzétette az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megtartott október 1-jei katalán függetlenségi népszavazás hivatalos végeredményét pénteken.
Vágólapra másolva!

A végleges eredmények nem sokban térnek el a múlt vasárnap nyilvánosságra hozott előzetes eredményektől.

A katalán kormány adatai szerint a választásra jogosult 5,3 millió állampolgár közül összesen 2,28 millióan szavaztak a referendumon, ami 43 százalékos részvételi arányt jelent.

Katalónia függetlenségére 2,04 millióan voksoltak, ez a leadott szavazatok 90,18 százalékát jelenti. Ugyanerre több mint 177 ezren mondtak nemet (7,83 százalék).

Forrás: MTI/EPA/ANC/Roser Vilallonga

Mintegy 50 ezer ember adott be üres szavazólapot, és csaknem 20 ezren szavaztak érvénytelenül.

A népszavazásnak nem volt érvényességi küszöbe, a katalán kormány ígérete szerint amennyiben többen szavaznak a függetlenségre, mint ellene, megindítja az elszakadási folyamatot Spanyolországtól.

A spanyol központi választási tanács korábban egyhangúlag nyilatkozatot fogadott el, amelyben "értéktelennek" nyilvánította az eredményt, és kifejtette, hogy a vasárnap történteket nem lehet népszavazásnak tekinteni, mivel célja alkotmányellenes volt, és nélkülözte "az objektivitás és átláthatóság" garanciáit.

A testület megállapításait eljuttatta a spanyol és katalán kormánynak, az Európai Parlament, az Európai Tanács elnökeinek és az ENSZ főtitkárának, mások mellett.