Irán fenyegeti az Egyesült Államokat a szankciók miatt

Irán, teszt, rakétakilövés, rakétateszt
Irán, 2016. március 9. Az iráni védelmi minisztérium hivatalos honlapján helymeghatározás nélkül közreadott képen egy ballisztikus rakétát készít fel indításra az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) egyik tagja egy föld alatti kilövőálláson Iránban 2016. március 8-án. Az ISNA iráni hírügynökség szerint az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat egy hadgyakorlat keretében több ballisztikusrakéta-kísérletet hajtott végre az ország különböző részein. (MTI/EPA/Iráni védelmi minisztérium honlapja)
Vágólapra másolva!
Az Iráni Forradalmi Gárda parancsnoka, Mohammad Ali Dzsafari figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy vigyék messzebb támaszpontjaikat az iráni határoktól, ha újabb szankciókat léptetnek életbe Teheránnal szemben. Egész pontosan az iráni rakéták hatótávolságán kívül kellene telepíteniük őket.
Vágólapra másolva!

Az iráni táborok szerint az ország határától legalább kétezer kilométerre kellene vinnie az amerikai katonai támaszpontokat, ha újabb szankciók bevezetését tervezi az Egyesült Államok.

- mondta. Az Iránnal szomszédos államokban köztük Bahreinben, Ománban és Afganisztánban működnek amerikai támaszpontok, amik az iráni határtól mintegy 500 kilométerre vannak.

Az iráni védelmi minisztérium hivatalos honlapján helymeghatározás nélkül közreadott képen egy ballisztikus rakétát készít fel indításra az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) egyik tagja egy föld alatti kilövőálláson Iránban 2016. március 8-án. Forrás: MTI/EPA/Iráni védelmi miniszt?/-------------------

Dzsafari elutasította, hogy tárgyaljanak regionális kérdésekről az Egyesült Államokkal. Közölte: ha az Egyesült Államok terrorszervezetnek tartja a Forradalmi Gárdát, ez az iráni elitalakulat - amely jelentős veszteségeket szenvedett az Iszlám Állam terrorszervezet elleni iraki és szíriai harcokban - terroristának fogja nyilvánítani az Egyesült Államokat.

Új szankciók

A Fehér Ház által bejelentetett, a napokban bevezetendő új szankciók elsősorban az Iráni Forradalmi Gárda és a Hezbollah libanoni síita szervezet ellen irányulnak. Pénzügyi büntetőintézkedéseket irányoznak elő a Forradalmi Gárdával üzleteteket kötőkkel szemben, és vérdíjat tűztek ki az Irán támogatta Hezbollah két vezetőjének a fejére.