Új dzsihadista csoport alakult Szíriában

Rakka, Szíria, Szíriai Demokratikus Erők
Az Egyesült Államok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) katonái Rakkában, miután visszafoglalták a várost az Iszlám Állam terrorszervezettől.
Vágólapra másolva!
Új dzsihadista csoport alakult Szíriában, az a neve, hogy A Levantei Országban a Furkánt Követők Csoportja – e rről maga a szervezet adott hírt hétfőn saját Twitter-fiókján.
Vágólapra másolva!

Az iszlamisták a Furkán szót használják akkor, amikor a Koránra utalnak.

A szervezetnek az említett közösségi oldalon közzétett számos bejegyzése szerint "bevándorlókból és követőkből álló szunnita muzulmán dzsihadista egységről van szó", aminek célja "a kalifátus visszaállítása a dzsihád, vagyis a +szent háború+ által".

A Twitter-üzenetek hitelességét egyelőre nem sikerült megállapítani.

– áll az egyik bejegyzésben.

Az Egyesült Államok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) Forrás: MTI/EPA/Juszef Rabi Juszef

Azt egyelőre nem tudni, hogy az újonnan alakult dzsihadista szervezetnek köze van-e a Szíriában jelenlévő Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges fegyveres szervezethez vagy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez.

Az új szervezet egyúttal kijelentette, hogy ellenzi az Egyesült Államok és Oroszország részéről érkező "folyamatos támadásokat", amelyekre a dzsihadista csoport – mint olvasható a közleményében – "karddal" fog válaszolni, csakúgy, mint a török hadsereg és a vele szövetséges lázadócsoportok behatolására (az északnyugat-szíriai Idlíb tartományba).

A török hadsereg katonái vasárnap léptek be Idlíb tartományba, ami az Ankara támogatta Szabad Szíriai Hadsereg mérsékelt lázadói mellett részben a Tahrír es-Sám dzsihadista szövetség ellenőrzése alatt áll.

Illusztrációa Forrás: MTI/EPA/Sedat Suna

Hétfőn a Szíriában kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet ugyancsak beszámolt arról, hogy az Iszlám Állam 15 települést elfoglalt a Haját Tahrír as-Sám-tól a középnyugat-szíriai Hama kormányzóság keleti felében. Mindezt azután, hogy a szíriai hadsereg még a múlt pénteken jelentette, hogy több hónapos harcokat követően sikerült felszámolnia a dzsihadista szervezet jelenlétét ez utóbbi kormányzóságban.

A Haját Tahrír as-Sám-nak később sikerült öt települést visszafoglalnia a 15 közül – tette hozzá az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.