Harc járművel ütközött az EBESZ-megfigyelők kocsija Kelet-Ukrajnában

Vágólapra másolva!
Az Orlovka és Umanszkoje közötti útszakaszon történt balesetben, mely során egy BTR és a megfigyelők járőrkocsija ütközött össze, senki nem sérült meg.
Vágólapra másolva!

A terrorellenes műveletek (ATO) parancsnoksága sajtóosztályának jelentése szerint az ukrán nemzeti gárda páncélozott csapatszállító járműve, és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőit szállító járműkonvoj első kocsija egy egysávos úton találkozott.

A jelentés elismeri, hogy

egyik fél sem adott elsőbbséget

a másiknak. Ezért a felek úgy döntöttek, hogy mivel személyi sérülés nem történt, egyikük sem tesz feljelentést. A RIA Novosztyi úgy tudja, hogy a balesetet szenvedett kocsiban utazott Alexander Hug, az ukrajnai EBESZ-misszió vezetőjének első helyettese is.