Erdogan: Nincs gond az orosz Sz-400-as rakéták megvásárlásával

2017.10.13. 12:04

Semmiféle probléma nem akadályozza az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszerek megvásárlását – mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő kétnapos szerbiai hivatalos útjáról hazatérőben a repülőgépen tartózkodó újságíróknak.

A Habertürk török napilap szerint arra a kérdésre, hogy Moszkvában van-e bárminemű ellenérzés az Sz-400-asok közös gyártásával kapcsolatban, Erdogan elmondta: a vásárlás első szakaszában nem lesz közös gyártás, de a második szakasztól előreláthatólag igen. Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a fejlesztés alatt álló Sz-500-asokról is tárgyalnak majd. A két vezető legutóbb szeptember 28-án Ankarában találkozott egymással.

Mevlüt Cavosoglu török külügyminiszter az Aksam című török napilapnak adott hét eleji interjújában azt mondta, hogy Ankara felmondhatja az Sz-400-asok megvásárlását, ha nem sikerül megállapodni Moszkvával a fegyverrendszer közös gyártásáról.

Ugyanakkor Törökországnak sürgősen meg kell vennie a rakétarendszereket, mert szüksége van rájuk, meg kell védenie légterét. A NATO jelenleg nem tudja garantálni minden szövetségese számára a teljes légtér biztonságát. A tagállamoknak joguk van hozzá, hogy maguk védjék meg azt.

Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök

Forrás: MTI/AP/Anatolij Malcev

Ankara azt akarta, hogy a NATO-val szövetséges országok részéről találjon erre lehetőséget, de ez az egyeztetések dacára nem történt meg. Ha ellenzik, hogy Moszkvától vásároljunk légvédelmi rendszereket, akkor "ők adjanak" – fogalmazott Cavusoglu.

Oroszország és a NATO-tag Törökország szeptember közepén írta alá az Sz-400-as (Triumf) típusú orosz légvédelmi rakéták megvásárlásáról szóló szerződést, Ankara pedig már ki is fizette az előleget. Erdogan a lépést követően a NATO-tagállamokhoz címezve szavait kijelentette: Törökország maga rendelkezik arról, milyen módon szavatolja saját biztonságát.

A török haderő néhány száz katonája a napokban vonul be az északnyugat-szíriai Idlíb tartományba, ahol Oroszországgal közösen feszültségcsökkentési övezetet alakít ki a szeptember közepén aláírt asztanai egyezmény értelmében. A térség részben a Haját Tahrír es-Sám dzsihadista szövetség fennhatósága alatt áll, amelynek legjelentősebb tagja az al-Kaidával szövetséges, korábban an-Nuszra Frontként ismert Dzsabhat Fatah es-Sám.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK