Robbanóanyagokat szállított a brüsszeli merénylőknek az elfogott férfi

2017.10.13. 13:36

Robbanószerekhez használt alapanyagokkal látta el a terroristákat az a férfi, akit a napokban őrizetbe vetek.

Brahim Tabich egy brüsszeli barkácsbolt üzletvezetőjeként kénsavat adott el az egyik későbbi merénylőnek, Ibrahim el-Bakraouinak, aki ezt robbanószerkezetek készítésére használta fel - írta a De Standaard című helyi napilap.

A 39 éves férfit még kedden vették őrizetbe, majd terrorszervezetben való részvétel, terrorista gyilkosságok és terrorcselekmények kísérlete miatt vádat emeltek ellene.

Tavaly márciusban három robbantásos merénylet történt Brüsszelben

Forrás: AFP/Ketevan Kardava

Az ügyben eddig tíz ember ellen indult eljárás.

A vádlott testvére, Ali Tabich jelenleg is börtönben van, amiért az al-Kaida terrorszervezet számára toborzott Belgiumban.

A Tabich-sal együtt kedden őrizetbe vett másik két embert csütörtökön szabadon engedték.

Tavaly március 22-én a belga fővárosban két helyszínen is terrortámadás történt. A 32 ember halálát okozó robbantásos merényleteket az Iszlám Állam vállalta magára. Az országban azóta is hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják a terrorkészültség szintjét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK