Belépett Idlíb tartományba a török hadsereg első konvoja

Vágólapra másolva!
Belépett az északnyugat-szíriai Idlíb tartományba csütörtök este az ott hadműveletet kezdő török hadsereg első konvoja - közölték lázadók, egy civil szervezet és szemtanúk.
Vágólapra másolva!

A török hadsereg első katonái már vasárnap átlépték a határt. Ezúttal 30 katonai jármű lépett be az országba, és a Sejk Barakat hegycsúcshoz tartanak, ahonnan be lehet látni a lázadók kezén lévő, valamint a kurd YPG milícia által elfoglalt területeket - közölte a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű lázadószervezet egyik parancsnoka. A konvojt a Haját Tahrír es-Sám dzsihadista szövetség fegyveresei kísérik - tette hozzá.

Idlíb tartomány az Ankara támogatta SZSZH mérsékelt lázadói mellett részben a Haját Tahrír es-Sám (HTS) dzsihadista szövetség fennhatósága alatt áll, amely az SZSZH-tól eltérően nem hajlandó fegyverszünetet kötni Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányával. A HTS legjelentősebb tagja az al-Kaidával szövetséges, korábban an-Nuszra Frontként ismert Dzsabhat Fatah es-Sám.

Az idlíbi hadműveletet szombaton jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök. A hadművelet része a Törökország, Irán és Oroszország közötti úgynevezett feszültségcsökkentési megállapodásnak.

Ankara és Moszkva egyébként egymással szembenálló feleket támogat, előbbi a kormány ellen harcoló mérsékelt ellenzéki erőket, utóbbi pedig Bassár el Aszad szíriai elnök hadseregét. Ezeknek az erőknek ugyanakkor ma már közös ellenségük van, mégpedig a szélsőséges terrorszervezetek.