Legalább 189-en haltak meg a mogadishui terrortámadásban

Vágólapra másolva!
189-re emelkedett vasárnapra a Szomália fővárosában, Mogadishuban előző nap elkövetett kettős robbantás halálos áldozatainak száma. A korábbi hírek mintegy 85 halottról szóltak.
Vágólapra másolva!

Az AP amerikai hírügynökség kórházi forrásokra hivatkozó legfrissebb jelentése szerint

189-en haltak meg a merényletekben, több mint kétszázan pedig megsérültek.

Sokuk állapota válságos, akadnak köztük, akik a felismerhetetlenségig összeégtek. Ilyen súlyos támadás még sohasem történt a térségben, amelyet Afrika szarvának is hívnak.

Mohamed Abdullahi Mohamed szomáliai elnök felszólította az embereket, hogy adjanak vért. Emellett "nemzeti tragédiának" nyilvánította a támadást, s háromnapos nemzeti gyászt hirdetett.

Az első merénylet célpontja a Safari nevű szálloda volt a szomáliai főváros Hodan körzetének egyik forgalmas utcáján, ahol egy teherautóba rejtett pokolgép robbant fel, és több épület megsemmisült, tucatnyi jármű pedig kigyulladt.

Két órával később másik robbanást lehetett hallani a Mogadishu Madina nevű kerületéből, ahol szintén autóba rejtett pokolgép robbant.

Egyelőre egyetlen szervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de a szomáliai hatóságokat szerint az al-Shabaab iszlamista milícia áll a merénylet hátterében. Az al-Kaidával szövetséges al-Shabaab visszaszorulóban van, de évek óta küzd azért, hogy iszlamista államot hozzon létre Afrika szarván.