Donald Trump és Abe Sindzó összefog Észak-Korea ellen

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok és Japán fokozni fogja a nyomást Észak-Koreára - ebben állapodott Donald Trump amerikai elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök, akinek pártja elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi parlamenti választáson.
Vágólapra másolva!

A japán miniszterelnöki hivatal közölte hétfőn, hogy Donald Trump telefonon gratulált Abe Sindzónak pártja választási győzelméhez.

Egyetértettek abban, hogy növelni fogják a nyomásgyakorlást Észak-Koreára, amely nem akar lemondani atomprogramjáról,

és - dacolva a nemzetközi közösséggel - rohamléptékben fejleszti atomfegyvereit és atomtöltetek hordozására képes rakétáit. Erről szó lesz az amerikai elnök november 5-i, első japán látogatásán is, amelyen Abe golfozni is fog Trumppal.

Abe Sindzó idén februárban, röviddel Trump beiktatása után járt az Egyesült Államokban, és az új amerikai elnök akkor kezdett - az amerikai sajtó megfogalmazása szerint - "golfdiplomáciába", vendégül látta tárgyalópartnerét a floridai Palm Beachen lévő Mar-a-Lago üdülőkomplexumában és golfpályáján, ahová a két politikus az elnöki különgéppel utazott.

Az Abe Sindzó vezette Liberális Demokrata Párt és koalíciós partnere, az Új Komeito párt elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi előrehozott választáson,

becslések szerint a 465 fős alsóházban meg tudta tartani a kétharmados többségét, legalább 310 képviselői mandátumot szerzett.

A szavazatok összesítését késlelteti a Lan tájfun, amely a választás napján, vasárnap csapott le a szigetországra, és miatta több mint

nyolcvanezer embernek kellett elhagynia otthonát,

repülőjáratok százait törölték, és a vasúti forgalmat is szüneteltették számos helyen a heves esőzésekkel és erőteljes széllökésekkel kísért vihar miatt.