Robbantásos merényletben megsérült egy ukrán ellenzéki képviselő

Vágólapra másolva!
Robbantásos merényletben megsérült szerda este egy ukrán ellenzéki képviselő, testőre pedig életét vesztette - adták hírül ukrán hírportálok.
Vágólapra másolva!

Ihor Moszijcsuk, az ellenzéki Radikális Párt parlamenti képviselője az Eszpresszo ukrán tévécsatorna stúdiójából lépett ki az utcára, amikor felrobbant egy, a ház előtt parkoló autó, más források szerint egy motorbicikli.

A politikust repeszek okozta sérülésekkel kórházba szállították, egyelőre nem tudni, mennyire súlyos az állapota.

A 112.ua hírportál beszámolója szerint a robbanásban megsérült Vitalij Bala politológus is.

A kijevi rendőrség egyelőre annyit erősített meg, hogy valóban robbanás történt a tévé székházánál. A képviselő szóvivője, Anna Szejnik a 112 Ukrajina hírtelevíziónak azt mondta, hogy tudomása szerint

a felrobbant jármű már akkor ott parkolt a televízió előtt, amikor Moszijcsuk bement az épületbe.

Oleh Ljasko, Moszijcsuk pártjának elnöke később a tévének azt mondta, hogy

a merényletben meghalt a képviselő testőre.

A 112 Ukrajina tudósítása szerint Moszijcsukkal együtt összesen négy személyt szállítottak kórházba a mentők. A testőr állítólag kórházba szállítás közben, a mentőautóban halt bele sérüléseibe.

Zorjan Skirjak, a belügyminiszter tanácsadója nem zárta ki, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak a merénylet hátterében. Hozzátette ugyanakkor, hogy parlamenti képviselő elleni támadás indítékaként más verziókat is vizsgálnak a hatóságok, főként személyes ellentéteket a politikussal.

A 45 éves, kelet-ukrajnai születésű Moszijcsuk az Oleh Ljasko vezette populista, nacionalista Radikális Párt parlamenti képviselője a 2014-es választások óta. A parlamentbe akkor bejutott párt

először az Európa-párti kormánykoalícióhoz csatlakozott, de később kivált onnan, és ellenzékbe vonult.

Moszijcsuk az ukrán médiában gyakran szerepel, a párt egyik közismert képviselője. Az ukrán és a nemzetközi sajtóban akkor vált ismertté, amikor 2015-ben az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai a parlament épületében, kamerák kereszttüzében vették őt őrizetbe egy korrupciós ügy gyanúsítottjaként. Ítélet azonban azóta nem született az ügyében.