Sosem láttak ennyi holttestet ezen a vidéken

Vágólapra másolva!
Harminchét halott fekszik Bengázi városától 70 kilométerre keletre. Csütörtök éjjel találták meg a testeket.
Vágólapra másolva!

A biztonsági források egyelőre még találgatásokba sem bocsátkoztak a halottak kilétéről.

Bengáziban és környékén nem először bukkannak holttestekre az utóbbi hónapokban,

de ilyen magas számra még nem volt példa ezen a vidéken.

A területet július óta a Líbiai Nemzeti Hadsereg uralja.

Líbiában évek óta zűrzavaros a politikai és biztonsági helyzet, számos milícia harcol egymással, és az Iszlám Állam is jelen van. Pár hete 21 kopt keresztény holttestére bukkantak a szélsőséges szunnita terroristák egykori líbiai fellegvárának számító Szirt közelében. Kiderült, hogy a dzsihadista terrorszervezet végzett velük két évvel ezelőtt.