Irán nem hagy fel a rakétagyártással

Vágólapra másolva!
Irán nem hagy fel azzal, hogy védelmi célból rakétákat állítson hadrendbe, ezzel semmilyen nemzetközi megállapodást nem sért meg - jelentette ki az iráni állami televízióban vasárnap sugárzott beszédében Haszan Róháni iráni elnök.
Vágólapra másolva!

Bármilyen fegyvert elő fogunk állítani, fel fogunk halmozni és fel is fogunk használni, hogy megvédjük magunkat - szögezte le Róháni, aki nem sokkal az után szólalt meg, hogy az amerikai képviselőház szankciókkal sújtotta Iránt ballisztikusrakéta-programja miatt. Ráadásul Donald Trump amerikai elnök október elején nem volt hajlandó aláírni a háromhavonta esedékes igazolást arról, hogy Teherán megfelelően végrehajtja a nagyhatalmakkal és Németországgal 2015-ben kötött atomalkut nukleáris programjáról. Így arról is a kongresszusnak kell majd döntenie, hogy az Egyesült Államok részese maradjon-e a megállapodásnak.

Az iráni elnök leszögezte: az Egyesült Államok saját viselkedése miatt hiteltelenné vált, és elfelejtheti, hogy a jövőben bármilyen tárgyalást folytasson vagy megállapodást kössön bármilyen ország atomprogramjáról, amivel egyértelműen Észak-Koreára utalt.
Irán ballisztikusrakéta-kísérletekkel vonta magára a nemzetközi közösség haragját. A 2015-ös atomalku értelmében ugyanis semmilyen tevékenységet nem folytathat olyan eszközökkel, amelyek alkalmasak nukleáris töltet célba juttatására. Irán azt állítja, hogy rakétái nem ilyenek.