Stockholm virtuális kerítéssel védekezne a terrorizmus ellen

Vágólapra másolva!
Svédország virtuális kerítéssel védené meg a nagyvárosok lakóit a gázolásos terrorcselekményektől a jövőben – írta a TT svéd hírügynökség csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az úgynevezett geo-fencing technológia "létezik, de egyelőre senki sem tesztelte nagy területen" – mondta Tomas Eneroth, az infrastruktúráért felelős svéd miniszter.

Eneroth reméli, hogy a jövő évben megkezdődhet a projekt tesztfázisa Svédországban. A virtuális kerítés egy földrajzilag behatárolt területet véd.

A technológia segítségével megakadályozható az engedéllyel nem rendelkező járművek behatolása a kijelölt térségbe, vagy akár digitálisan korlátozható az adott kocsi sebessége.

Áprilisban egy 39 éves üzbég menedékkérő tehergépkocsijával a tömegbe hajtott egy stockholmi üzletsoron. A terrortámadásban öten életüket vesztették. A svéd hatóságok azóta mindent megtesznek a nagyvárosok biztonságosabbá tételéért. Eddig ez leginkább a sétálóutcákat védő fizikai akadályok elhelyezésében nyilvánult meg.

"A sétálóutcák biztonsága fejlődött" – mondta el Daniel Hellden, Stockholm közlekedési biztosa. "Már csak egy olyan rendszerre van szükségünk, amely megakadályozza, hogy a sebességkorlátozó digitális készülék nélküli tehergépkocsik behajthassanak a város területhatárain belülre. Ez automatikusan megállítaná a járművet, ha az túl gyorsan közlekedne, vagy engedély nélküli behajtásra készülne egy területre."