Halálra ítélték a japán fekete özvegyet

Kakehi Chisako, Japán, fekete özvegy
Kakehi Chisako japán "fekete özvegyet" kötél általi halálra ítélte a bíróság.
Vágólapra másolva!
Három gyilkosságért és egy gyilkossági kísérlet miatt kötél általi halálra ítélték Kakehi Csiszakót, a japán fekete özvegyet. A hetvenéves, egykori milliárdos asszony 2007 és 2013 között megmérgezte áldozatait.
Vágólapra másolva!

A 70 éves asszony a kiotói bíróságon a halálos ítélet kihírdetése előtt az utolsó szó jogán csak annyit mondott:

Kakehi Csiszakó japán "fekete özvegyet" kötél általi halálra ítélte a bíróság. Forrás: AFP/Jiji Press

Az asszony védői demenciára (öregkori elbutulás) hivatkozva felmentést kértek a japán médiában évek óta csak fekete özvegynek becézett Kakehinek.

A bírónő viszont azzal érvelt, hogy

a nő igencsak tisztában volt tettével, mivel minden alkalommal azután végzett partnerével, hogy az már ráíratta a vagyonát.

A vádirat szerint 2007 és 2013 között az asszony két korábbi barátját, majd a férjét is megmérgezte ciánnal. A negyedik férfit sikerült megmenteni a kórházban.

Az asszonyt 2014 nyarán tartóztatták le, viszont hónapokon át nem volt hajlandó megszólalni a bírósági tárgyalásokon. Az év második felében aztán kifakadt az egyik tárgyaláson, ahol lényegében beismerte volt milliomos férje, Isao megölését, mindössze egy hónappal az esküvőjük után.

- mondta.

A japán média a gyilkos asszony becenevét a fekete özvegy nevű nősténypók után adta, amely köztudottan sok esetben a párzás után megöli, majd megeszi a hímet.

Egyes helyi lapok „mérges asszonyként” is emlegették Kakehi Csiszakót, akinek állítólag az elmúlt 15 évben legalább 10 tehetős partnere volt, és akik után körülbelül egy milliárd japán jent ( 2 és fél milliárd forint ) örökölt.

Viszont a Kjodo hírügynökség beszámolója szerint mára egy vasa sem maradt, mert Kakehi csak a mások pénzének a megszerzéséhez értett. Azt megtartani soha nem tudta, mivel spekulánsoknak köszönhetően valamennyi pénzét elbukta a tőzsdén.