Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetnek Belgrádban

Vágólapra másolva!
Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetett szerdán Belgrádban a városi közegészségügyi intézet, miután a laboratóriumi vizsgálatok öt embernél megerősítették a fertőzést.
Vágólapra másolva!

Az országos közegészségügyi intézet közlése szerint még nincs járványhelyzet, egyelőre csak a belgrádi részlegük számolt be fertőzésekről. Az országos központ leszögezte, hogy a belgrádi fertőzöttek korábban nem kerültek kapcsolatba azokkal a betegekkel, akiket Koszovó területén regisztráltak, így ezektől

független fertőzésről van szó.

A tájékoztatás szerint a betegek nem kapták meg a kellő védőoltásokat, illetve nem lehet tudni, hogy kaptak-e vakcinát.

A belgrádi fertőzöttek között gyerekek és felnőttek is vannak.

Az orvosok az egyiküknél tüdőgyulladást észleltek, ami a betegség egy súlyosabb szövődményének tekinthető.

A Blic című napilappal a fővárosi közegészségügyi intézet egyik munkatársa nem hivatalosan közölte, hogy az egyik beteg egy kínai nemzetiségű gyerek. Kínában nem kötelező a védőoltás, és feltételezhetően annak elmulasztása vezetett a megbetegedéshez - tette hozzá.

Az év első kilenc hónapjában 12 kanyarós megbetegedést regisztráltak Szerbiában.

Október óta Szerbia és Koszovó területén összesen 65 beteget vettek nyilvántartásba.

A legfiatalabb beteg három hónapos, a legidősebb 48 éves volt.

A szerb közegészségügyi intézet arra is figyelmeztetett szerdán, hogy védőoltásokkal megelőzhető a megbetegedés, ennek érdekében a szakemberek folyamatosan oltják azokat az 1-14 éves gyerekeket, akik eddig nem kapták meg a szükséges vakcinákat.