Farkasokat lőttek ki Kárpátalján

Vágólapra másolva!
Két farkast terítettek le a vadászok Huszt térségében, ahol a ragadozók már a falvakba isbeszemtelenkedtek.
Vágólapra másolva!

Rövid időn belül három szomszédos településből is érkeztek panaszok a helyi erdészethez, amikben farkastámadásokról számoltak be. A vadállatok a huszti járási Rákos, Saján és Fenes falvakban garázdálkodtak, ahol

több birkát és házőrző kutyát is szétmarcangoltak.

Az erdőgazdaság vadászainak végül Saján közelében sikerült puskavégre kapniuk két farkast: a hím 42, nőstény párja pedig 35 kilogrammos volt.

Forrás: --

Roman Kelemen, a hajtóvadászat vezetője a sajtónak elmondta, hogy a farkasok az utóbbi években
rendkívül elszaporodtak a szomszédos romániai hegyekben. A hideg beköszöntével a vadállatoknak több élelemre van szükségük, ezért Kárpátaljára is átjönnek, ahol

időnként a falvakba is bemerészkednek, mert könnyebb elejteniük egy háztáji állatot, mint egy vadat.

Ezért, ha nem lövik ki őket, nagy kárt okozhatnak a falusiaknak. Akár gyerekeket vagy magányos gyalogosokat is megtámadhatnak.