Elkerülő útvonalon közelíthetik csak meg Velencét a nagy tengerjáró hajók

Vágólapra másolva!
A jövőben csak elkerülő útvonalon közelíthetik meg Velencét a nagy tengerjáró hajók - jelentette be döntését az olasz kormány illetékes bizottsága.
Vágólapra másolva!

A szabályozás értelmében a Szent Márk-tér közeléből - ideiglenesen már három évvel ezelőtt - kitiltott, 100 ezer tonnásnál nagyobb óceánjárók a jövőben egy kevésbé látványos kerülőúton fognak tudni eljutni a szárazföldön fekvő Marghera városrész egykori ipari kikötőibe.

Luigi Brugnaro, Velence polgármestere örömmel üdvözölte a testület döntését, amely szerinte nem csupán a helyi lakosok, hanem a virágzó turisztikai szektor és a környezetvédők igényeit is kielégíti.
A velencei hajószabályozás ügye a toscanai Giglio szigeténél

2012 januárjában zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró szerencsétlensége után merült fel először.

A tragédiát követően a velencei hatóságok attól tartottak, hogy hasonló katasztrófa történhet a lagúnákban is, és a velencei lakosság is tiltakozni kezdett az óriási hajók bejárása miatt.

"Az UNESCO és az egész világ számára egyértelművé akarjuk tenni, hogy megtaláltuk a megoldást" - hangsúlyozta Brugnaro az illetékes testülettel való találkozóját követően.
Graziano Delrio infrastrukturális és közlekedési ügyekért felelős miniszter egy római sajtótájékoztatón elmondta, hogy

az elkerülő utat a tervek szerint négy éven belül megnyitják.

A 96 ezer tonnásnál nagyobb kirándulóhajókat 2013-ban kitiltották a Szent Márk-medencébe torkolló két nagy csatorna egyikéből, a Giudeccából, és napi ötre csökkentették a Szent Márk-tér előtt - a Giudecca-csatornán - elhaladó, 40 ezer tonnásnál nagyobb hajók számát, ám 2015 végén a szabályozást visszavonták.

A velencei kikötői hatóságok szerint évente több mint kétmillió turista érkezik a lagúnák városába tengerjáró hajókon, ami

430 millió eurós bevételt jelent a városnak és legalább ötezer munkahelyet teremt.