Idén több mint 150 ezer migráns érkezett Németországba

2017.11.09. 16:49

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) kimutatása alapján a január-októberi időszakban 156 023 újonnan érkező menedékkérőt regisztráltak.

A menedékkérők beáramlása a nemzetközi migrációs válság 2015-2016-os szakaszához képest mérséklődött és stabilizálódott. Ezt mutatja, hogy a havonta érkezők száma az idén eddig jellemzően a 14 ezer és 16 ezer közötti sávban mozgott, míg 2015 őszén, 2016 elején időnként naponta érkeztek ennyien.

Amennyiben az év utolsó két hónapjában nem történik nagy változás, teljesülhet az Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség célja, miszerint Németországnak évente legfeljebb 200 ezer embert kellene befogadnia a menekültügyi rendszer keretében.

A BAMF kimutatása szerint a menedékkérők legnagyobb csoportjait továbbra is a szíriaiak, az irakiak és az afganisztániak alkotják mintegy 40 ezer, 18 ezer, illetve 10 ezer fővel.

Új fejlemény, hogy emelkedik a törökországi származású menedékkérők száma, ami a tavalyi törökországi puccskísérlet és a török-kurd konfliktus újbóli elmérgesedésének hatása lehet. Az idén eddig nagyjából 6500 török állampolgár kért menedéket Németországban, Törökország így a hatodik a származási országoknak a menedékkérők száma alapján összeállított listáján.

A BAMF-hoz az idén október végéig 167 573 menedékjogi kérelmet nyújtottak be, ami 75,2 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 676 320-hoz képest.

A hivatal 546 540 kérelmet bírált el a január-októberi időszakban, a menekült státuszt vagy a nemzetközi védelem más formáját 239 050 ügyben adták meg, ami 43,7 százalékos arányt jelent.

Németországba a nemzetközi migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben 890 ezer menedékkérő érkezett, tavaly pedig további 280 ezer menedékkérőt regisztráltak.