A figyelmeztető lövésektől megijedtek az emberrablók

Vágólapra másolva!
Floridai tizenéves fiúk úgy gondolták, hogy John Baker elég gazdag ahhoz, hogy váltságdíjat fizessen, ha elrabolják a szintén tizenéves lányát. Arra nem számítottak, hogy az apának fegyvere van és nem fél használni.
Vágólapra másolva!

A Florida állambeli Okaloosa megyében történt dilettáns emberrablási kísérletről számol be a New York Post.

Valószínűleg túl sok emberrablásról szóló filmet nézett négy tinédzser,

és arra számítottak, hogy ez könnyű pénzszerzési lehetőség lesz számukra. Ismeretségi körükből kiválasztották azt a lányt, akinek szerintük a leggazdagabb az apja. A házuk felé vezető úton hordókból torlaszt építettek, hogy

a hazafelé tartó Baker-lánynak meg kelljen állnia és kiszállnia az autójából. A terv szerint ekkor négyen megragadták volna és betuszkolják egy autóba.

A valóságban azonban minden másképpen alakult. A hazafelé tartó lány egyáltalán nem szállt ki az autóból, sőt magára zárta az ajtókat és telefonon segítséget kért az apjától. Az 51 éves John Baker fogta a pisztolyát és füttyentett a kutyáinak, így indult gyalog a házuktól nem messzire felállított torlaszhoz.

Már messziről meglátta a lánya kocsija körül ólálkodó alakokat, ezért hármat lőtt a levegőbe.

A figyelmeztető lövésektől és a kutyák ugatásától annyira megijedtek a botcsinálta emberrablók, hogy futva menekültek be az erdőbe.