Demokráciát szeretne Mugabe legnagyobb ellenfele

2017.11.15. 08:19

Az alkotmányos demokráciához való békés visszatérést szorgalmazta a zimbabwei ellenzék szerda reggel, miután a zimbabwei hadsereg közölte, hogy átvette az ország irányítását Robert Mugabe elnök kormányától.

A Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) nevű párt, amely a Mugabe vezette Zanu-PF legjelentősebb belpolitikai ellenfele volt az utóbbi két évtizedben, közleményében kifejezte abbéli reményét, hogy a hadsereg beavatkozása elvezet egy „stabil, demokratikus és haladó nemzetállam megteremtéséhez”.

A zimbabwei függetlenségi háború veteránszövetségének vezetője felszólította szerda reggel a Dél-afrikai Köztársaságot, Dél-Afrika többi országát és a nyugati hatalmakat, hogy állítsák helyre kapcsolatukat az országgal, miután a hadsereg átvette a hatalmat. Chris Mutsvangwa üdvözölte a hadsereg lépését mint „a hatalommal való arcátlan visszaélés vértelen korrekcióját”, egy „szakadék szélén álló ország megmentését”.