Több mint 20 ezer, hamisított terméket áruló weboldalt zárolt az Europol

Durva! Már a házhozszállítást is tiltják vasárnaponként webshop rendelés
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Összesen 20 ezer 520 olyan weboldalt zárolt egy globális szintű együttműködés keretében az uniós rendőri együttműködést koordináló szervezet (Europol), amelyek honlapjaikon hamisított termékeket árultak - jelentette hétfőn az Europol.
Vágólapra másolva!

A műveletet a "Honlapjainkon" nevű globális kezdeményezés keretében hajtották végre, az Europolnak a szellemi tulajdon ellen elkövetett bűncselekményekre szakosodott szerveinek és az Egyesült Államoknak a szellemi tulajdonjogi koordinációs központjának az együttműködésében, amelyben a 27 EU-tagállam biztonsági erői is részt vettek, mint harmadik felek az Interpolon keresztül.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Az említett weboldalak egyebek között hamisított luxuscikkeket, sportruházatot, elektronikai termékeket árultak, illetve webshopok és közösségi oldalak felületein folytattak kalóztevékenységet

- tájékoztatott közleményében az Europol.
Az Europol adatai szerint a hamisított termékek mintegy 5 százalékát teszik ki az uniós importnak, ami a kétszerese a világi átlagnak.