A puccs után az élet visszatér a rendes kerékvágásba Zimbabwéban

Vágólapra másolva!
A zimbabwei biztonsági erők hétfőn bejelentették, hogy a Robert Mugabe előző elnök távozásához vezető puccs után az élet visszatér a rendes kerékvágásba az afrikai országban.
Vágólapra másolva!

Charity Charamba rendőrségi szóvivő szerint Emmerson Mnangagwa pénteki beiktatása óta minden a megszokott mederben zajlik. A 75 éves államfő hamarosan bejelenti kormánya összetételét. A korábban Mugabe alelnökeként tevékenykedő Mnangagwa új irányt mutatott az országnak.

A szóvivő rámutatott: a lakosság gyakrabban látja majd a zimbabwei védelmi erőket és a rendőrséget közös őrjáratokon, főként a főváros, Harare központjában.

Eközben Overson Mugwisi, a fegyveres erők szóvivője "a béke tiszteletben tartására" szólította fel az állampolgárokat.

A biztonsági erők tudomására jutott, hogy "tanyákat és házakat raboltak ki vagy foglaltak el illegális módon" – mondta Mugwisi, aki biztosította a lakosokat arról, hogy a felelősök bíróság elé kerülnek.

A 93 éves Mugabéhoz 37 évig hű katonaság november közepén váratlanul puccsot hajtott végre az elnök ellen arra hivatkozva, hogy megtisztítja környezetét a bűnözőktől. Mugabe felesége, a politikai babérokra törő Grace biztatására az államcsíny előtt alig több mint egy héttel menesztette a fegyveres erők körében népszerű alelnökét, Emmerson Mnangagwát. Az agg államfő mögül végül a kormánypárt is kihátrált, így kénytelen volt lemondani.