Vágólapra másolva!
Egy bizonyos korosztálynál úgy látszik már elengedhetetlen része a párkapcsolatnak, hogy mobiltelefonon erotikus vagy éppen pornográf képeket küldözgessenek egymásnak. Ez buktatta le azt a tanárnőt is, aki titkos viszonyba bonyolódott 16 éves tanítványával.
Vágólapra másolva!

A 22 éves Hunter Joanne Day kisegítő tanárként dolgozott az Oklahoma állambeli Yukon város középiskolájában. Állítása szerint harmonikus házasságban élt férjével, aki ugyanott testnevelő tanár. Talán éppen az hozta izgalomba őt és 16 éves tanítványát, hogy szigorúan tilos, amit tesznek. Többször találkoztak a tanárnő házában, amikor a férje nem volt otthon, mert edzést tartott az iskola focicsapatának.

A diák szülei olyan képeket találtak gyerekük telefonján, amelyeken a tanárnő fehérneműben pózolt, ezért tettek feljelentést. Később a rendőrök lefoglalták a tanárnő telefonját is, amin a 16 éves fiú nemi szervéről voltak fotók: ez gyermekpornográfia birtoklásának számít és már önmagában is bűncselekmény.

Hunter Day a rendőrségen, illetve az általa vélhetően erotikusnak gondolt macskás pólóban Forrás: Canadian megyei seriffhivatal

Ahogy a Tulsa World beszámol róla, a diák kihallgatása során elárulta a rendőröknek, hogy mikor lenne a következő randevú. A rendőrök a házhoz érkezve sms-t küldtek a fiú telefonjáról: „Itt vagyok." Erre válasz érkezett: „Minden rendben, az ajtók most is nyitva várnak." A tanárnő ott állt egy szál pólóban (a pólón egy Mikulásnak öltözött macska) a besötétített szobában, ahol gyertyák égtek és halk zene szólt. El lehet képzelni, mennyire megdöbbent, amikor titkos szeretője helyett rendőrök léptek be az ajtón, majd letartóztatták, és csak 85000 dollár óvadék ellenében kerülhetne szabadlábra.

„Ez egy klasszikus esete a közbizalom súlyos megsértésének. Az iskolai tanárokat azzal bízták meg, hogy megvédjék és neveljék gyermekeinket. Aki jogellenesen szexuális kapcsolatot létesít valamelyik tanítványával, az nem méltó arra, hogy tanár legyen" – mondta Chris West, megyei seriff.