Öt gyerek halt meg egy lakástűzben

Vágólapra másolva!
Öt kisgyerek halt meg vasárnapra virradóra egy lakástűzben az oroszországi Novoszibirszk mellett, egy faluban - jelentették orosz hírügynökségek.
Vágólapra másolva!

A tűzben egy nyolc hónapos, egy másfél és egy hároméves kisfiú, továbbá egy öt- és egy hétéves kislány halt meg. Az édesapjuk a lakásban volt, amikor az lángra kapott, de ő túlélte a tűzvészt. A gyerekek édesanyja egy hónapja halálozott el.

A szomszédok értesítették a tűzoltókat arról, hogy lángokban áll a lakás. Megpróbálták felébreszteni a bent lévőket, de csak az édesapa tudott kimenekülni, a gyerekek bennégtek.

A hatóságok vizsgálják, hogy mit okozta tragédiát. Az előzetes vizsgálatok alapján arra gyanakszanak, hogy a tűzzel való nem megfelelő bánásmód miatt kapott lángra az épület.