Magyar részvétellel rendeztek karácsonyi jótékonysági vásárt Betlehemben

Magyar stand a betlehemi Jászol téren tartott karácsonyi jótékonysági vásáron 2017. december 3-án.
Vágólapra másolva!
A visegrádi országok, köztük Magyarország idén is saját pavilonnal vettek részt a december eleji, egynapos betlehemi jótékonysági vásáron, amellyel a város megkezdi készülődését a karácsonyra.
Vágólapra másolva!

Magyarország már hatodik alkalommal jelenik meg adományaival a Születés templomának szomszédságában, a Jászol téren tartott rendezvényen.

Magyar stand a betlehemi Jászol téren tartott karácsonyi jótékonysági vásáron 2017. december 3-án. Forrás: MTI/Kallos Bea

Rada Csaba, Magyarország ramallahi külképviseletének vezetője elmondta, hogy tavaly óta már nemcsak Kalocsa, Betlehem testvérvárosa, hanem Kecskemét is ajándékokat küldött a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségével a vásárra, és az eladásukból származó bevételt a szükséget szenvedő helyi gyermekeknek adományozzák.

Nassar Khamís, Magyarország tiszteletbeli konzulja árulta családjával a magyar termékeket.

Khamis Magyarországon végezte el az orvosi egyetemet, és Betlehem keresztény közösségének egyik különösen megbecsült tagja, hiszen kisbabák ezreit segítette világra az elmúlt évtizedekben a városban.

Nassar Khamís, Magyarország tiszteletbeli konzulja Forrás: MTI/Kallos Bea

Kalocsáról kerámiatárgyak érkeztek, Kecskemétről magyaros konzervipari termékek, köztük Piros Arany és Erős Pista, és helyben kapható magyar árukat, borokat is elhelyeztek a pulton.

Magyarország hatodik alkalommal jelent meg adományaival Betlehemben a Születés templomának szomszédságában, a Jászol téren tartott karácsonyi jótékonysági vásáron. Forrás: MTI/Kallos Bea

Ezen az évről évre egyre rangosabb és jelentősebb eseményen csak néhány ország jelenik meg. Oroszország mellett idén Európából a spanyolok és Belgium, valamint mellettük minden visegrádi ország. A magyar pavilon szomszédságában Szlovákia, a Cseh Köztársaság és Lengyelország is adományai árulásával járult hozzá a vásár sikeréhez és a palesztin gyerekek támogatásához.

A kora ősziesnek számító időben, szikrázó napsütésben fiatalok egy csoportja vidám bohócjelmezekben szórakoztatta a gyerekeket, a színpadon helyi együttesek léptek fel, ismert karácsonyi dalok arab nyelvű változatait játszották.

Néhány évtizede a Jeruzsálemtől csak néhány kilométerre lévő város lakosainak túlnyomó többsége még keresztény volt, de mára a kivándorlás és a muzulmánokhoz képest sokkal kevesebb gyermekszületés miatt a keresztények már kisebbséget alkotnak Betlehemben.