Finnország, szerelem

novrdiv0100029h Novapix Cadeau Levitunturi Noel CHRISTMAS Lapland SANTA CLAUS Neve Paesaggio Cervide Neige Albero Babbo Natale Pere Noel Traineau Feast Gift Sled Tree Finlande Mammifere Paysage Finland LANDSCAPE PRESENT COMMEMORATION Father Christmas Mamm
Pere Noel en Laponie - Santa Claus in Lapland - Le Pere Noel en Laponie. Sommet du Levitunturi, Kittila, Finlande. Father Christmas in Lapland. Top of fell Levitunturi in Kittila, Finland ©Sauli Koski/Novapix/Leemage
Vágólapra másolva!
Sötét van, mindenki depressziós, sokat isznak, létezik valami nyelvrokonság, Kalevala, hideg van és minden nagyon drága. Ezzel a felsorolással nagyjából össze is foglaltam mindazt, amit az átlagember idehaza Finnországról gondol. Hogy ez mennyire nem így van, azt nem ebben az írásban fogom bebizonyítani. Finnország 2017. december 6-án ünnepli államalapításának századik évfordulóját. Az elmúlt huszonöt évben huszonötször jártam a finneknél. Szubjektív írás a századik születésnap alkalmából a finnekről.
Vágólapra másolva!

Kijövök a füstös szaunából. Odabent tombol a forróság, tizenöt percnél nincs, aki tovább bírja. Meztelenül állok a csillagos ég alatt. Mellettem Alpo Murtoniemi és Vesa Hihnala ugyanígy tesz. Előbbi a rautiói Faluegyesület elnöke. Nincs hideg, mögöttünk sötét az ég, előttünk két fáklya lobog. A láng szépen világítja meg a hatalmas dézsát, amelyben kellemesen meleg víz ringatózik. Ide mászunk be hárman. Alpo, Vesa és én.

Különös hangokat hoz a szél. Gondolnám, kutyavonyítás. Kérdezem, tényleg az?

Á, nem. Farkasüvöltés – így Vesa.

Viccel?

Dehogy. Átkóborolnak Oroszországból, nagy utat megtéve idáig. Medve is van.

Medve?

Medve.

Valami egyéb? – tudakolom.

Jávorszarvas, meg rén. De ne féljen, jó hely ez.

Tőle tényleg nem kell félni. Rénszarvas, jóbarát Forrás: Lantos Gábor

Rendben van, nem félek, különben is itt van ez a két finn, majd elbánnak ők a fenevadakkal, ha arra kerülne a sor. A hirtelen beálló csendben egyikünk sem beszél. Van, amikor felesleges minden szó. Hiszen itt ülsz Finnország közepén egy farmon, faág sem moccan, lassan száll le és ölel át az egyre hidegebb éjszaka. Kelet felé tekintve fekete az ég, nyugatra bámulva sötétkék, némi világos beütéssel. Nyakig a vízben csak arra gondolsz, hogy jókor vagy jó helyen, hogy soha nem mennél el innen.

Akkor is így éreztem ezt, amikor pár nappal korábban az ország másik felén, fent, a messzi északon ellepett a jeges víz. A Jeris-tó vize. Az az a hely, ahol nem érdemes hezitálni. Nincs helye a gondolkodásnak. Menni kell, megállás nélkül, határozottan, lendületesen. Aztán meg lehet ordítani – ámbátor teljesen felesleges, mert attól az érzés nem változik meg. Testedet pengeként vágja a jéghideg víz, agyadban tizenöt másodperc után szólal meg a vészcsengő, hogy mássz ki a partra. Közben egy nyolcvan körüli finn asszony meztelenül és keresztbe ússza át a jég mellett a tavat, eltart neki két percig, de nézni sem bírod. Karod már elnehezült, a lábad nem engedelmeskedik, a túlélés iránti vágy ereje húz a part felé. Nehezen kecmeregsz ki, és rohansz a pezsgőfürdőbe. De aztán megint valami visszahúz. Újra a százfokos füstös szauna felé veszed az irányt, megint várod, hogy csobbanhass. Másodszorra már kellemesebb. A hatodik körben meg már szauna nélkül is megteszed. Csak úgy, simán.

Vagy a jeges tóban merülsz el, vagy a hóban Forrás: Lantos Gábor

Mert Finnországban a szauna az a hely, ahol tényleg eltűnnek a különbségek. Finn édesapa gondolkodás nélkül löki be kétéves gyermekét a szaunába, ahol a nagyszülő térdére ülteti a lurkót, miközben az apa merőkanálnyi vizet löttyint a forró kövekre. A sistergésben egymás szavát sem lehet érteni, de nem is kell, mert senki nem beszél. A valóság – mint az emberek is – meztelen. Senki sem bámulja a másikat. Itt tényleg eltűnnek az életben amúgy nagyon is meglévő különbségek. A szaunában mindenki egyenlő.

Mikor erről mesél nekem Vesa és Alpo, csak bólogatok. Egy nappal korábban még azt sem tudtam, hogy létezik egy Rautio nevű finn település, most meg itt ülök egy farmon, olyan emberek társaságában, akiket annak előtte sosem láttam. A bemutatkozás pillanatában viszont úgy éreztem, hogy régi ismerősök vagyunk. Hogy miért? Ne kérdezzék, ez Finnország egyik rejtélye, amelyet az évek hosszú során sem tudtam megfejteni. Az, hogy itt vagyok, nekik és egy Pécsről ide vetődött magyar lánynak, Luciának köszönhettem. Végül is ő invitált ide, ő mesélt a finneknek rólam, azok meg azt mondták, jöjjek csak. Kapok vacsorát, ágyat, lékfürdőt, látok farmot, megismerem a finn falusi életet. Mentem. Fájó szívvel hagytam el lappföldi barátaimat, Ariát, Hannut, Jussa-Pekkát. Vonatra ültem, és Ylivieskáig meg sem álltam. A peronon ott várt rám az addig szintén ismeretlen Lucia. Nem féltem, hogy nem lesz ott. Megmondta, hogy várni fog.

Egy mökki, vagyis egy hétvégi ház és az északi fény finn Lappföldön Forrás: leemage/©Sauli Koski/Novapix/Leemage/Sauli Koski

Most Mäntylä asszonynál vacsorázunk. Hogyan is írta a költő? Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet. Nem kosár ez, asztal. Megrakva a legfinomabb finn csemegékkel. Szabadság, szerelem. Valahol, Finnországban. Sajt, lazac, lekvár, tej – percek alatt tűnnek el.

Másnap sok dolgunk akadt. Kolbászt (akarom mondani, zöldséget) sütöttünk az Eiffel-toronynál, bingóztunk és farmot látogattunk. Az Eiffel-torony nem olyan, mint a párizsi, mégis annak nevezik a Rautióban élő finnek. Egyszerű faépítmény az erdő közepén, amelynek tetejéről messzire szállhat a tekintet. Befagyott mocsarak, fehér ég, hatalmas erdők és szűrt napsütés. A tavasz késik, lassan érkezik. A torony tövében tűz lobog. Markku Alaverronen és felesége, Eija süti a finnek legkedvesebb zöldségételét, a makkarát. Ami kolbász, de ez ne tévesszen meg senkit. „Olyan alacsony a hústartalma, hogy egész Finnország zöldségként tekint rá" – kacag a magyar lány, Lucia.

A nyárson sült makkara és a földről szedett vörösáfonya Forrás: Lantos Gábor

Miközben Markku beirdalja a kolbásznak álcázott zöldséget, párja kávét tölt a fából faragott poharakba. Mesélnek a kátránysamponról és a kátrányszappanról, biztatnak, ezt mindenképpen vegyek a boltban. Mindkettő Rautio környéki specialitás. A samponba beleszagoltam – hát, elsőre nem győzött meg, de hónapokkal később pesti fodrászom áradozott róla, mikor adtam neki egy flakonnal. Idézem a rajta olvasható szöveget: „ha ezzel mosod meg mindennap hajadat, olyan, mintha esővízben fürdetted volna meg a fejedet." Az errefele igen gyakori fenyőfajta, a mänty (vagyis erdeifenyő) a kulcs mindehhez. A kivágott fatörzseket feldarabolják, majd nagy területen elhelyezve ezeket, felgyújtják. A tűz fellobbanását követően földdel fojtják el a lángoló fákat, így a földtakaró alatt izzani kezd a parázs. A folyamat nem rövid, egy hétig tart. Hét nap alatt az addig izzó fából kiolvad a kátrány. A 19. században ez volt itt a legfontosabb exportcikk. Most ebből lesz a sampon, a szappan, a vodka és a kockacukor is, amely fekete.

Rénszarvasverseny Rovaniemiben Forrás: Lantos Gábor

Maradok az időközben megsült kolbásznál, vagyis a makkaránál. Kis erdei házikó mellett ülünk, úgy eszünk. Közben – szigorúan elméleti síkon – a magyar szalonnasütés rejtelmeivel etetem a finneket. Csak néznek, mint a moziban. Mondom, vegyenek egy kenyeret, hagymát, jófajta szalonnát. Tüzet gyújtani tudnak, késük van, süssenek hát és csepegtessenek. „Nincs zsír, nincs szalonna" – vág közbe Lucia. „Mégis, akkor mi van?" – vetem közbe. „Hajszálvékony bacon, azzal itt nem mennénk sokra. De amikor eljönnek Magyarországra, teletömik magukat jófajta kolozsvárival, ne félj." A finnek kacarásznak, a társalgás három nyelven, magyarul, finnül és angolul zajlik. Később csak finnül, de már a bingóteremben. Pontosabban Rautio tornacsarnokában.

Délután fél hatkor a terem teljesen megtelt, szabad parkoló sincs odakint. Odabent két helyiségben kétszáz ember ül az asztaloknál, és várja a csodát, pontosabban a nyerőszámok kihúzását. Két idősebb finn asszony mellett volt egy szabad hely, oda ültetnek le. Vesznek nekem szelvényeket, nehogy már unatkozzak. Pedig csak nézelődni jöttem, nem játszani. Szabadkozva fogadom el a számokkal teleírt papírost, ők meg a vállamat veregetik, azt mondják, nyerjek én.

Hattyúk tava Finnországban Forrás: Lantos Gábor

Szigorú ábrázatú férfiember ül a gömb mögött, ő húzza a számokat. A teremben csend van, csak akkor morajlanak fel az emberek, ha valaki felkiált, hogy bingó. Vásárlási utalvány formájában nyer 10, 20 vagy 30 eurót. A többiek együtt örülnek vele, és azt mondják, édes, hogy van nyertes. Egy szó sem esik arról, milyen kár, hogy nem ők nyertek. Az év ötvenkét vasárnapján ötvenkét alkalommal rendeznek bingóestet Rautióban. Van, aki 70 kilométert autózik azért, hogy itt legyen, hogy játszhasson. A bingónak fantasztikus közösségteremtő és -formáló ereje van. De a legizgalmasabb pillanatok most következnek. Az ötödik húzás tétje ezer euró. Előtte körbejár az árus, újabb és újabb szelvényeket kínálva. Az idős finn asszonyok annyira megkedveltek, hogy megint vesznek nekem. „Azt szeretném, ha tied lenne ez a nyeremény" – mondja az egyik, és halálosan komolyan gondolja. Ehhez csak annyi kellene, hogy az első 51 szám kihúzása után a papíron szereplő tizenötöt mind kiemeljék a gömbből. 5, 8, 13, 20, 23, 36, 37, 42, 44, 50, 57. 65, 74, 76, 87. Ezek voltak a számaim.

Szabadtéri kávéfőzés Lappföldön Forrás: Lantos Gábor

Nem nyertem. Mindössze két szám, a 65-ös és a 87-es kihúzása hiányzott hozzá. Kiderül, hogy ezen a vasárnapon sem nyerte meg senki a főnyereményt. Fortuna hetek óta elkerüli Rautiót. Éppen ezért jövő héten vasárnap is itt lesznek, hátha akkor sikerül nekik. Nehezemre esik felállni, de várnak bennünket a farmon. Az este itt ér véget. A vacsora fenséges: a roston sült lazac omlós, a sajtos krumpli fenomenális, a saláta friss, a tradicionális finn édességnek számító olvasztott sajt és sárga málnadzsem keveréke pedig leírhatatlan. A farm tulajdonosa a finn Jack Nicholson, foglalkozása biogazdálkodó és kolbásztöltő. Sokan vagyunk, újabb és újabb addig ismeretlen emberek érkeznek, esznek velünk együtt. Az az érzés, amelyet a „Finnországban bárki bármikor bekopogtathat a másikhoz, biztosan kap enni" tudat generál, megnyugtató. Közben Jack mesél. Kézszorítása kemény, férfias. Overallja piszkos, de a kint végzett munka kosza ez, amelyet nem szégyell. Az általa választott életforma mellett sosem lehet pihenni. A hatalmas termetű ember két harapással tünteti el a kolbászt, közben a saját történeteivel szórakoztat. Mesél Észak-Koreáról, ahová fiatalabb korában vonattal ment el. Teát iszik, kávét 1991. december 8. óta nem fogyaszt. Akkor mondták ki a Szovjetunió felbomlását. Azóta nem fáj a feje sem. Nem tudom eldönteni, hogy viccel-e vagy komolyan beszél. A teát nyolc cukorral issza, majd elnézést kér, feláll, menni kell. Termete betölti a szobát, megköszöni, hogy eljöttem hozzájuk, arra biztat, hogy tegyem meg ezt máskor is. Csak az nem derül ki, hogy miért lett ő Jack Nicholson.

Sült szarvas és főtt krumpli - a finn konyha igazi műremeke Forrás: Lantos Gábor

Az ylivieskai pályaudvar peronján várom a hajnali Pendolinót, vagyis a gyorsvonatot. Szemben velem, valahol Karélia és Oroszország felett éppen most kel fel a nap. Sárga korongja gyorsan bebújik a távoli páratenger mögé. A vonat befut, Lucia egy doboz vörösáfonyát nyom a kezembe. Megölelem, ígérem, hogy hamarosan látjuk egymást. Jó, jó – mondja mosolyogva. Gyere csak bármikor. Akkor is, ha én már nem leszek itt. A finnek várni fognak.

A vonat befut, felszállok, egy döccenés, és indulunk Helsinki felé. Hamar elalszom. Négy órával és negyven perccel később a mögöttem hagyott napok összes emlékével érkezem meg Helsinkibe, és szállok le a finn főváros pályaudvarán.

Úton - valahol Finnországban Forrás: Lantos Gábor

Helsinki, végállomás. Innen már hazafele visz az út.

(A cikk a szerző 100 nap északon című könyvének felhasználásával készült, kiadta a Kék Európa Stúdió 2013.)