Donald Trump szerdán elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának

Vágólapra másolva!
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelenti, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és közli azt is, hogy utasította külügyminisztériumát: kezdje kidolgozni az izraeli amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetésének tervét.
Vágólapra másolva!

Mindezt kormányzati tisztségviselők közölték kedden késő este újságírókkal Washingtonban, névtelenséget kérve.

Trump a tervek szerint helyi idő szerint délután egy órakor - magyar idő szerint este hétkor - kezdi történelmi jelentőségű bejelentését. A követség költöztetésének időpontjával nem fog szolgálni, mivel annak teljes előkészítése várhatóan három-négy évbe is beletelik.

Nem politikai üzenet

Az Egyesült Államoknak Jeruzsálemben jelenleg még épülete sincs, amelybe átköltözhetnének Tel-Avivban akkreditált diplomatái, ráadásul

az épületnek rendkívül biztonságosnak kell lennie.

A tisztviselők a költözés melletti gyakorlati érvként megemlítették, hogy Izrael csaknem minden kormányhivatala és parlamentje is Jeruzsálemben van, nem pedig Tel-Avivban - ahogy az amerikaihoz hasonlóan más országok követségei.

Megjegyezték továbbá, hogy Jeruzsálem státusának változása nem annyira politikai üzenet, mint

Hozzátették, hogy mindez nem érinti a város fizikai és politikai határvonalait.