Görögország ragaszkodik a kvótákhoz

CIPRASZ, Alekszisz; TUSK, Donald
Athén, 2016. március 3. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az athéni Makszimosz-palota udvarán 2016. március 3-án. Tusk az európai migránsválságról tárgyal a görög fővárosban. (MTI/EPA/Alekszandrosz Vlahosz)
Vágólapra másolva!
A görög miniszterelnök céltalannak, nem helyénvalónak és értelmetlennek nevezte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke véleményét, hogy a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztására szolgáló kvótarendszer nem érte el a célját, és a jövőben a tagállamok teljes egyetértésével kell dönteni az ügyben.
Vágólapra másolva!

"Nem hiszem, hogy esély van javaslat elfogadására" - hangsúlyozta Alekszisz Ciprasz az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön kezdődő kétnapos brüsszeli csúcstalálkozója előtt. A görög kormányfő leszögezte: országa mindenesetre nem fog olyan nyilatkozathoz hozzájárulni, amely nem tartalmazza a menekültek tagállamok közötti arányos elosztását. A csúcs napirendi pontjai között ugyanis szerepelnek a migrációs kérdések is.

Donald Tusk az uniós állam- és kormányfői találkozóra szóló meghívó levélben "hatástalannak" és "rendkívül megosztónak" minősítette a kötelező menekültügyi kvótákat. Az Európai Bizottság éles bírálatának adott hangot ezzel összefüggésben, s Németország sem rejtette véka alá, hogy nem osztja a tanács elnökének álláspontját, és kiáll a kötelező kvótarendszer mellett.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök - korábbi felvétel Forrás: MTI/EPA-ANA/Alekszandrosz Vlahosz

Az uniós tagországok belügyminiszterei minősített többségi szavazással, mások mellett Csehország és Magyarország ellenkezése dacára fogadták el 2015 szeptemberében a migrációs nyomás által különösen sújtott Görögország és Olaszország tehermentesítésére szolgáló, 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó mechanizmust.

Az Európai Bizottság múlt csütörtökön jelentette be, hogy új szakaszba lépteti, az Európai Bíróság elé utalja a Csehország, Lengyelország és Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárást, mert ez a három ország nem hajlandó teljesíteni a menekültek elosztásáról hozott uniós határozatot.