Kiderült, hogy mikor lesz a hercegi esküvő

2017.12.15. 14:47

Az időpontot a Kensington-palota - Károly brit trónörökös londoni hivatala - ma közölte.

A herceg és az amerikai színésznő eljegyzését november végén jelentették be Londonban. Az eddigi hivatalos közlésekből már az is tudható volt, hogy a 33 éves Harry herceg és a 36 esztendős Meghan Markle a London nyugati határában fekvő Windsor ősi királyi rezidenciájának Szent György-kápolnájában esküszik örök hűséget egymásnak májusban.

A hercegi eljegyzésForrás: Getty Images/2017 Getty Images/Chris Jackson

A ceremónia pontos dátumát azonban csak ma ismertette az udvar.

Május 19-én lesz Harry herceg és amerikai menyasszonya, Meghan Markle esküvője. 

A Kensington-palota hangsúlyozta, hogy az egyházi szertartás, a virágok, a dekoráció és az esküvő utáni fogadás minden költségét a királyi család állja.

Meghan római katolikus vallású, első frigyét zsidó szertartás szerint tartották. A mostani esküvője előtt be fog térni az Anglikán Egyházba, a brit uralkodói hagyományoknak megfelelően. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK