Wilders: Európának folytatnia kell a harcot a bevándorlás ellen

2017.12.16. 20:15

Geert Wilders holland politikus szerint Európának folytatnia kell harcát a bevándorlás ellen.

"A bevándorlást meg kell akadályozni, még akkor is, ha falat kellene építeni határainkon" – jelentette ki az euroszkeptikus és iszlámellenes holland Szabadságpárt (PVP) vezetője szombaton Prágában, az Európai Parlament Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) frakciójába tömörült pártok konferenciája alkalmával tartott sajtótájékoztatóján.

A konferencia középpontjában az ENF-frakciót alkotó pártok jövőt érintő Európa-víziója áll, amelyet az Európai Unió alternatívájának tekintenek.

Tomio Okamura, a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom elnöke újságíróknak elmondta: a konferencián részt vevő pártok szerint az Európai Uniót a jövőben a szuverén európai államok együttműködésének kellene felváltania. Wilders úgy nyilatkozott, hogy ez Hollandiának is jobb lenne.

"Az együttműködés hívei vagyunk, de a szuverén államok között" – szögezte le.

Geert Wilders, Tomio Okamura és Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke és a többi felszólaló a konferencián elhangzott beszédükben a CTK hírügynökség szerint élesen bírálták az Európai Uniót, és egybehangzóan határozottan elutasították a migránsok további befogadását Európába.

"Meg kell találnunk a bátorságot ahhoz, hogy az illegális migránsokat visszaküldjük származási országaikba. A már Európában élő muszlimoknak pedig le kellene mondaniuk az iszlámról" – hangsúlyozta Geert Wilders.

"Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) választási sikere és kormánykoalíciós szerepe számunkra hatalmas siker, amely bizonyítja, hogy munkánkat a közvélemény is egyre inkább értékeli. Ausztria példa lehet Európa számára" – mondta Marine Le Pen újságíróknak. Hasonlóan nyilatkozott Wilders is.

Több cseh civil szervezet pénteken és szombaton tüntetett az ENF-frakció pártjainak konferenciája ellen Prágában.