Honduras korábbi elnöke csalást sejt az új elnökválasztás mögött

2017.12.18. 04:39

A hivatalban lévő konzervatív államfőt, Juan Orlando Hernándezt nyilvánította győztesnek a novemberben tartott elnökválasztáson vasárnap a hondurasi választási ügyekben illetékes törvényszék.

A hivatalosan bejelentett eredmények szerint Hernández 1,53 százalékponttal kapott több szavazatot, mint baloldali kihívója, Salvador Nasralla.

A november végén tartott választások első részeredményei még Nasralla tetemes előnyét mutatták, majd a hatóságok másfél napig semmilyen adatot sem közöltek. Ezt követően Nasralla hátrányba került, és végül a hivatalban lévő elnökre leadott szavazatokból lett több. Az ellenzék és több külföldi diplomata is megkérdőjelezte az eredményt. Az EU megfigyelői viszont nem találtak szabálytalanságot, pedig véletlenszerűen kiválasztott, nagy mintán vetették össze az ellenzék adatait a hivatalos számlálás számaival.

A törvényszék közölte: Honduras történetének legátláthatóbb választása zajlott le, a panaszokat kivizsgálták, de nem találtak eltérést a hivatalos eredményekhez képest.

Nasralla már előre bejelentette, hogy nem ismeri el az eredményt. Manuel Zelaya korábbi államfő, ellenzéki vezető a Twitteren azonnal leszögezte, hogy Hernández "nem a mi elnökünk", és hétfőre az utcára szólította a hondurasiakat. Nem sokkal később Nasralla világossá tette, hogy szerinte a választás "előtt, közben és után is" csalás történt. A baloldali jelölt közölte, hogy Washingtonba utazik, hogy amerikai politikusokkal és az Amerikai Államok Szervezetének főtitkárával találkozzon. A nap folyamán a főtitkár szintén a Twitteren írt arról, hogy "súlyos kétségek" merültek fel a választás eredményével kapcsolatban.

Már a választás is feszült körülmények között zajlott, mert az ország alkotmánya tiltja, hogy az államfőt újraválasszák. Az alkotmánynak ezt a passzusát viszont a legfelső bíróság hatályon kívül helyezte. Hernández ellenfelei viszont arra hivatkoztak, hogy a bíróság nem írhatja át az alkotmányt, ezért az elnök jelölése törvényellenes volt.