Vasúti katasztrófa az Egyesült Államokban: több halott

Kisiklott vonat az USA-ban
Az Amtrak amerikai vasúttársaság egyik kisiklott személyszállító vonatának megrongálódott szerelvényei az Interstate 5-ös autópályán a Washington állambeli Olympia város közelében 2017. december 18-án.
Vágólapra másolva!
Kisiklott egy személyvonat az Egyesült Államokban Seattletől nem messze helyi idő szerint hétfő reggel. A Washington államban történt vasúti szerencsétlenségben legalább 6-an meghaltak és több tucatnyian megsérültek.
Vágólapra másolva!

A hatóságok tájékoztatása szerint 97 embert szállítottak kórházba. A hatóságok tájékoztatása szerint

97 embert szállítottak kórházba.

Az Amtrak vasúttársaság szerelvénye a DuPont város melletti autópálya egyik felüljáróján siklott ki - jelentette az amerikai média hétfőn. Értesülések szerint

a 14 vagonból 13 siklott ki,

a szerencsétlenség következtében pedig a felüljáró alatti autópályán két nyerges vontató és öt személygépkocsi is balesetet szenvedett.

Az illetékes seriff hivatala korábban megerősítette, hogy a balesetnek halottjai és sérültjei is vannak, de számokat nem közölt. Ed Troyer, a seriff hivatalának szóvivője is csak annyit mondott, hogy több halálesettel járt a szerencsétlenség.

Az Amtrak amerikai vasúttársaság egyik kisiklott személyszállító vonatának megrongálódott szerelvényei az Interstate 5-ös autópályán a Washington állambeli Olympia város közelében 2017. december 18-án. Forrás: MTI/EPA/Washington State Patrol

Nem sokkal később az AP hírügynökség nem hivatalos forrásból már arról számolt be, hogy a balesetben legalább 6-an életüket vesztették, és a vonat vélhetőleg azért siklott ki, mert

Az Amtrak közlése szerint a vonaton legalább 78 utas és öttagú személyzet tartózkodott.

Az interneten elérhető képeken az látható, hogy a vonat hátsó vagonjai közül legalább kettő lecsúszott az Interstate 5-ös autópálya fölötti hídról, elzárva az utat az ott közlekedő gépjárművek előtt.

Az első jelentések szerint a kisiklott vagonok az autópályán közlekedő több gépjárműre is rázuhantak. Több autós is megsérült, de köztük nincsenek halálos áldozatok.

A vonat az I5-ös autópálya egyik felüljáróján siklott ki egyelőre ismeretlen okból. A szerencsétlenségnek halottjai és sérültjei is vannak. Forrás: MTI/EPA/Washington State Patrol

Az egyik utas, Chris Karnes, aki a mozdonyhoz közelebbi egyik vagonban utazott, elmondta, hogy a szerencsésebb utasok kénytelenek voltak kirugdosni a vonatablakokat, mert a vészkijáratok nem működtek.

A vonat a Tacoma és Olympia városok közötti vadonatúj, hétfőn használatba vett vasútvonalon haladt.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a szerencsétlenséget,

ahogy az sem világos, hogy a vasútvonal minőségével van-e összefüggésben a tragédia.