Zsirinovszkij hatodszor is elnökjelölt-aspiráns Oroszországban

Vágólapra másolva!
Hatodszor is hivatalos elnökjelöltjévé választotta Vlagyimir Zsirinovszkijt keddi moszkvai kongresszusán az Oroszország Liberális Demokrata Pártja elnevezésű jobboldali-nacionalista politikai erő.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi orosz elnökjelölt-aspiránsi mezőnyben a 71. évében járó politikus próbálkozott meg a legtöbbször a Kreml bevételével. Gennagyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista pártjának vezetője "csak" ötödször, a függetlenként induló Vlagyimir Putyin elnök pedig negyedszer áll rajthoz.

Az RBK című gazdasági lap keddi összesítése szerint 29-en kívánják jelöltként bejegyeztetni magukat.

Ehhez függetlenek esetén 300 ezer, pártjelöltek esetén pedig 100 ezer támogató aláírásra van szükség.
Oroszországban, ahol jövő év március 18-ra tűzték ki az elnökválasztást, hivatalosan hétfőn vette kezdetét a kampányidőszak.

Zsirinovszkij egyes közvélemény-kutatások szerint - igaz, messze lemaradva - a második helyen végezhet a biztos befutónak tekintett Putyin mögött.