A Ford vezérigazgatója bocsánatot kért a chicagói gyárakban történt szexuális zaklatásokért

Vágólapra másolva!
A Ford autógyár elnök-vezérigazgatója nyílt levélben bocsánatot kért alkalmazottaitól a két chicagói gyárban történt szexuális zaklatások miatt. Azt is írta, a cég elítéli az ilyen cselekményeket.
Vágólapra másolva!

"Ami még fontosabb: ígérem, hogy tanulunk a történtekből és a jövőben jobban tesszük a dolgunkat" - mondta Jim Hackett. Levelét a The New York Times című lap is közzétette.

Az elnök-vezérigazgató bejelentette, hogy a karácsonyi ünnepek után Chicagóba utazik, hogy személyesen beszéljen az ott dolgozó munkatársnőkkel.

A levél azt követően jelent meg, hogy a The New York Times interjúkkal tűzdelt hosszas riportban számolt be a két chicagói gyárban történt szexuális zaklatásokról és az ezekkel szembeszálló nők elleni megtorlásokról.

A lap munkatársai mintegy 70 embert kérdeztek ki, és az is kiderült, hogy a cégnek sok pere is volt emiatt.

Idén augusztusig tízmillió dollárt fizettek ki az áldozatoknak kártérítésként. A pereket rasszista megkülönböztetések miatt is indították. A lap szerint jelenleg mintegy 30 panaszos pere folyik a bíróságokon.

A Ford vezetése kifizette a kártérítéseket, de eddig egyetlen alkalommal sem ismerte el felelősségét. Az is először fordul elő, hogy egy vállalati felsővezető nyilvánosan kér bocsánatot az alkalmazottaitól.

"Torokszorító volt a megszólaltatott nők vallomásait olvasni a The New York Times hasábjain" - írta levelében Jim Hackett.