Nemkívánatos személy lett a kanadai és a brazil nagykövet

Venezuelan President Nicolas Maduro workers 2016 May Venezuela RALLY transport workers TRANSPORT Nicolas Maduro Caracas SQUARE FORMAT
Nicolás Maduro
Vágólapra másolva!
A legfőbb venezuelai végrehajtó hatalom vezetője nemkívánatos személyeknek nyilvánította szombaton Kanada és Brazília legmagasabb rangú diplomáciai képviselőjét, mert azzal vádolja őket, hogy beleavatkoznak az ország belügyeibe.
Vágólapra másolva!

Delcy Rodriguez, a szinte kizárólag Nicolás Maduro államfő híveiből álló alkotmányozó nemzetgyűlés elnöke ezzel érvénytelenítette Ruy Pereira brazil nagykövet és Craig Kowalik kanadai ügyvivő diplomáciai megbízólevelét, vagyis megtette az első lépést kiutasításukra.

Nicolás Maduro Forrás: AFP/Anadolu Agency/Carlos Becerra

A két ország, valamint az Egyesült Államok diplomatái az utóbbi időben egyre keményebben bírálták Madurót, amiért tisztességtelen eszközökkel akarja biztosítani győzelmét a jövő évi elnökválasztáson.
A brazil külügyminisztérium máris jelezte, hogy válaszul azonos súlyú intézkedést fog hozni, Kanada pedig közölte: nem nézi tétlenül, ahogy a caracasi kormány megfosztja az ország népét alapvető demokratikus és emberi jogaitól, és nem engedi meg, hogy humanitárius segélyhez jusson.

A héten az alkotmányozó nemzetgyűlés gyakorlatilag megfosztotta az ország három legjelentősebb ellenzéki pártját attól, hogy részt vegyen az elnökválasztáson. Ez heves nemzetközi bírálatokat váltott ki. Az alkotmányozó gyűlés elvileg minden hatalmi intézmény felett áll, beleértve az elnököt is, és feladata az lenne, hogy új alkotmányt dolgozzon ki a néhai Hugo Chávez hivatali idején, 1999-ben elfogadott alkotmány helyett.

Börtön helyett közösségi munka

A venezuelai kormány az alkotmányozó gyűlés ajánlása alapján szombaton elkezdte előkészíteni 80 bebörtönzött kormányellenes aktivista szabadon bocsátását. Delcy Rodriguez elnök azt javasolja, hogy a szabadon engedettek karácsonyra hazatérhessenek családjukhoz, de utána valamilyen más módon folytassák büntetésük letöltését, például végezzenek közösségi munkát. Jogvédő szervezetek szerint a hatóságok 268 politikai foglyot tartanak börtönben, olyan embereket, akik csupán tiltakoztak a "diktatúra" ellen.

Két hét múlva folytatják

December közepén a kormány újabb tárgyalásokat kezdett az ellenzékkel a belpolitikai és gazdasági válság megoldását célzó megállapodás elérése érdekében. Ez nem sikerült, de a felek között közvetítő dominikai elnök, Danilo Medina azt mondta akkor: a kormány és az ellenzék képviselői is megelégedéssel nyugtázták, hogy jelentős elmozdulás történt minden napirendi pontban. A tárgyalások elvileg január 12-én folytatódnak.